Egy „részeg” nőt levideóztak, amint összebalhézik utastársaival a Ryanair egyik gépén, amelynek…
Browsing Tag
Ryanair
205 posts
Egy nagyon fontos különbség a Wizz Air és a Ryanair közt, amivel érdemes tisztában lenni, ha utazol
Érdemes tisztában lenni vele, hogy mire számíthatunk, ha az indulás előtt nem…
„Mindenki utálja a Ryanairt” – kiakadt két utas, miután hozzájuk vágtak egy £110-os számlát, mert elrontották a becsekkolást
Egy pár arra figyelmeztette az embereket, hogy ne repüljenek a Ryanairrel, miután…
Fontos változást jelentett be a Ryanair és több ismert légitársaság az utazáshoz használható, és a gépre felvihető csomagok kapcsán
Az egyes légitársaságok sajátos szabályokkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy milyen tárgyakat vihetünk…
Kényszerleszállást kellett végrehajtania a Ryanair egyik brit járatának, miután egy család két tagja részegen egymásnak esett, és ütni, rúgni kezdték egymást
A RYANAIR egyik Nagy-Britanniából induló gépe kényszerleszállás végrehajtására kényszerült, miután két utas…
Verekedés tört ki a Ryanair London Stanstedre tartó járatán: káosz egy ablak mellé szóló jegy miatt
Káosz tört ki a Máltáról Stanstedre tartó egyik Ryanair járaton, és az…
A Ryanair nagy valószínűséggel csökkenteni fogja a jegyárakat, emellett azt is bejelentették, hogy a cég hatalmasat kaszált idén
Az utasok az utóbbi időben árérzékennyé váltak, a repülőjáratokat pedig csak akciós…
Videóra vették, hogy a Ryanair-nek dolgozó poggyászkezelő hogy dobálja a drága hangszereket
Rengetegen felháborodtak, miután közzétettek egy videót, ahogy a Ryanair egyik poggyászkezelője –…
Több, mint egy héten át tartó sztrájk jön több nagy angliai repülőtéren is, ami többek közt számos Wizz Air és Ryanair járatot is érinthet
A londoni Gatwick repülőtérnek összesen közel 1000 alkalmazottja, többek közt a poggyászkezelők…
Újabb botrány a Ryanairnél: megaláztak egy magyar mozgássérült utast
A Ryanair egyik magyar utasa, egy bizonyos Singer Viktor Milánó városába utazott…
Új légitársaság kezd el járatokat indítani Nagy-Britannia és Magyarország közt, a Ryanair pedig új olcsó útvonalakat jelentett be
Az Egyesült Királyságból és Írországból európai, afrikai, ázsiai és észak-amerikai célállomásokra is…
Közel 7000 fontra büntették a Ryanair egyik utasát, mert nem volt hajlandó megszakítani a videóhívását
A közismert fapados légitársaság, a Ryanair egyik utasát közel 7000 fontra (8000…
Több népszerű Nagy-Britanniából induló járatán is betiltotta az alkoholfogyasztást a Ryanair, egy jól ismert probléma miatt
A Ryanair fapados légitársaság a népszerű nyári üdülési célpontokra tartó járatain a…
Kirúgták a Ryanair egyik vezető pilótáját szexuális zaklatás és „elfogadhatatlan viselkedés” miatt
A Ryanair elbocsátotta egyik vezető pilótáját, mert állítólag „számos fiatal női személyzettel…
400 járatát törli a Ryanair egész Európában, ami emberek tízezreit érinti
A Ryanair 400 járatának törlésére kényszerült a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt…
Döntött a bíróság a Ryanair ügyében: átháríthatja az extraprofitadót az utasokra
A közismert fapados légitársaság örömmel fogadta a Fővárosi Törvényszék döntését, miután az…
„Az Egyesült Királyság újra csatlakozni fog az EU egységes piacához, ahogy a Brexitre szavazók tábora kihal” – a Ryanair vezére nyilatkozott
A Ryanair vezérigazgatója egy nemrégiben adott interjúban azt jósolta, hogy az Egyesült…
Vészhelyzet a Ryanair egyik angliai járatán – leszállásnál meghibásodott az első kerék
Ez volt az a drámai pillanat, amikor egy Ryanair járat első futóműve…