400 járatát törli a Ryanair egész Európában, ami emberek tízezreit érinti 1

A Ryanair 400 járatának törlésére kényszerült a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt – közölte a légitársaság vezére, miközben azonnali „lépésekre” sürgette az Európai Uniót a helyzet mielőbbi megoldására.

400 járatát törli a Ryanair egész Európában, ami emberek tízezreit érinti 3

A keddi tömeges járattörlések Európa-szerte a kontinens legnagyobb légitársaságának járatai közül nagyjából minden nyolcadikat érintik, és ezek csak a legfrissebbek a törölt járatok sorában. A Ryanair szerint a repülőtereken történt munkabeszüntetések okolhatók eddig több mint 4000 idei járattörlésért.

Miközben kedden több ezer leendő utas kapott hírt arról, hogy utazási terveik „mennek a levesbe”, a „dühöngő” nyaralók közt sokan voltak olyanok is, akik a repülőtereken ragadtak, és az utolsó pillanatban voltak kénytelenek szállást keresni, és a közösségi médiát használták fel arra, hogy kifejezzék jogos és érthető frusztráltságukat a történtek kapcsán.

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary dühös üzenetében bírálta a „teljesen elfogadhatatlan” lépést ami miatt a francia légtéren áthaladó járatok törlésére kényszerül, és azzal vádolta az ottani hatóságokat, hogy „előnyben részesítik” a belföldi járatokat. A légiforgalmi irányítók más szakszervezetekhez csatlakoztak, amikor tüntetők százezrei vonultak utcára Franciaország-szerte kedden tiltakozásul az ellen, hogy Emmanuel Macron elnök két évvel 64 évre emelte a nyugdíjkorhatárt, és a dolgok odáig fajultak, hogy néhány demonstráló megrohamozta a 2024-es párizsi olimpiai játékok egyik helyszínét is.

Miközben a francia polgári légiközlekedési hatóság azt kérte a légitársaságoktól, hogy töröljék a Párizs-Orly-ról, a főváros második számú repülőteréről induló járatok egyharmadát, a légiforgalmi irányítói sztrájkok miatt több száz áthaladó járat törlésére volt szükség – mivel a repülőgépeket a francia légtéren átvezető személyzet a demonstráció miatt nem elérhető.

A Ryanair azt szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság kényszerítse Franciaországot az áthaladó járatok védelmére az ilyen sztrájkok ideje alatt, és a múlt héten petíciót nyújtott be, amelyet az ő szavaikkal élve „több mint 1,1 millió nagyon csalódott ügyfelünk írt alá”.

A Twitteren közzétett videoüzenetben a légitársaság főnöke ezt mondta: „Ma ismét csak mintegy 400 járatot kellett törölnünk a tervezett 3200 járatból. Mindezeket a járatokat a francia ATC sztrájkok miatt kellett törölni. E járatok túlnyomó többsége csak a légtéren áthaladó járat, és nem Franciaországba megy.”

„Tiszteletben tartjuk a francia ATC szakszervezet sztrájkjogát, de ha sztrájkolnak, akkor a francia belföldi járatokat vagy a franciaországi helyi járatokat kell törölni. Ott ugyanis vannak alternatíváik – a franciák a TGV-n, az autópályákon is tudnak utazni országon belül. De a Franciaországon átrepülő emberek járataikat viszont most szükségtelenül törölték, mert az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság nem tesz megfelelő lépéseket.”

Azzal érvelve, hogy Spanyolország, Olaszország és Görögország már védi ezeket a járatokat a légiforgalmi irányítói sztrájkok idején, hozzátette: „A mai napon cselekvésre szólítjuk fel az Európai Bizottságot – védje meg az áthaladó járatokat. Teljesen elfogadhatatlan, hogy az Írországból Olaszországba, Lengyelországból Portugáliába vagy Spanyolországból Németországba induló járatokat törölték egyszerűen azért, mert a franciák előnyben résesítik a belföldi járataikat.”  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után