Ez volt az a drámai pillanat, amikor egy Ryanair járat első futóműve leszállás közben a dublini nemzetközi repülőtéren meghibásodott. Az ijesztő eseménysorról videó is készült.
A felvételen az látható, ahogy a Ryanair egyik repülőgépének első futóműve csak úgy szórja a szikrákat magából, amint az a déli kifutópályára megérkezve próbál lefékezni vasárnap 17:30 körül. A Ryanair közölte, hogy a repülőgépen „kisebb műszaki probléma” akadt az első futóművel kapcsolatban, miután Liverpoolból felszállt.
A repülőtér déli kifutópályája zárva maradt vasárnap este, miután a repülőtér üzemeltetője a DAA „teljes vészhelyzetet” hirdetett. Az esetet követően a járatokat egy rövid időre felfüggesztették. A fedélzeten tartózkodók közül senki sem szenvedett sérülést, bár egy ember a hírek szerint sokkot kapott őt azonban a helyszínen elláttak.
„Az utasok és a személyzet a szokásos módon szálltak ki a gépből, és a repülőgépet hamarosan visszavonják a hangárba, ahol a Ryanair mérnökei további vizsgálatokat végeznek majd el rajta” – mondta a Ryanair szóvivője a történtek után.
A Dublin Airport Authority szóvivője hozzátette: „Teljes veszélyhelyzetet hirdettek ma délután a dublini repülőtéren, amikor a Ryanair FR5542-es járata Liverpoolból megérkezett. A dublini repülőtér tűzoltósága reagált az incidensre, és az utasok a szokásos módon szálltak le a repülőgépről, miután a repülőtér tűzoltósága erre zöld utat adott.”
Nem ez az egyetlen légitársaságokkal kapcsolatos történet, amely a napokban a címlapokra került.
Az Egyesült Királyság Polgári Légiközlekedési Hatóságának adatainak a Press Association által végzett elemzése feltárta az ország „legrosszabb” légitársaságait a késések tekintetében. A lista élén a Wizz Air, a Tui, a Qatar Airways, a Turkish Airlines és a Pegasus Airlines áll – átlagosan 23 perces késéssel. Forrás