A brit miniszterelnök a lakossághoz szólt a koronavírus kapcsán (már 1100 fölött a fertőzöttek száma)

A koronavírus „a mostani nemzedék egyik legrosszabb közegészségügyi válsága” – mondta a…

Az eddigi legnagyobb ugrás 1 nap alatt a fertőzöttek számában Nagy-Britanniában

A koronavírussal fertőzöttek száma alig 24 óra leforgása alatt hatalmasat ugrott Nagy-Britanniában,…

A londoni metró 2 alkalmazottja és az egészségügyi miniszter is elkapta a koronavírust: már kb 400 a fertőzöttek száma Angliában

A legfrissebb hírek szerint a Transport for London két alkalmazottja is megfertőződött…

3500 fontot fizet egy brit cég, ha tesztalanynak jelentkezel és megfertőzhetnek a koronavírussal

A koronavírus elleni vakcinát fejlesztő Hvivo nevű brit cég hajmeresztő ötlettel állt…

Koronavírus UK: Már 3 halálos áldozat és közel 300 fertőzött (Mik a jogaim ilyen esetben a munkahelyen)

Boris Johnson, brit miniszterelnök sürgősségi találkozót hívott össze a miniszterekkel annak eldöntésére,…

Több, mint 20,000 embernek NEM adtak ki információt a tartózkodási engedély megszerzéséhez Nagy-Britanniában

Legalább 20 000 embertől tagadtak meg olyan információt, amely igazolhatná az Egyesült…

Angliában is megvan a koronavírus első halálos áldozata, a fertőzöttek száma 3 nap alatt triplájára nőtt

Sajnos már Nagy-Britanniában is van halálos áldozata a világszinten terjedő koronavírusnak. Úgy…

10 embert találtak egy konténerbe zárva Angliában, Hull városában

A hatóságok elmondása szerint összesen tíz embert találtak kedden reggel egy konténer…

Pár nap alatt már 40-re ugrott a koronavírussal fertőzöttek száma Nagy-Britanniában

A brit kormány hétfői bejelentése alapján már 40 olyan személy van az…

Két újabb koronavírus fertőzött Angliában

A csütörtöki nap folyamán hivatalosan is megerősítették, hogy két újabb koronavírussal fertőzött…

Leesett az első hó Londonban…

… és azonnal el is olvadt. Egész reggel szakadt a hó a…

Emelkedik a nyugdíj Nagy-Britanniában: kinek jár és mennyivel nő 2020-tól

A nyugdíjasok egy része éves szinten akár £343-tal is többet kap majd…

Az első komolyabb hóesés idén Nagy-Britanniában: több helyen 10-20 cm hó esett le hétfő reggelre

A szigetország számos területén ébredtek arra az emberek, hogy az éj leple…

London vagy vidék, hol jobb lakni Nagy-Britanniában 2020-ban: a kint élő magyarok tapasztalatai

Az ingatlan árak és a bérleti díjak hírhedten magasak Londonban és közvetlen…

Angliai magyarként te hány kérdésre tudod a helyes választ ezek közül (villám teszt)

Összedobtunk egy könnyed kis kvízt, mindenféle általános jellegű, vicces és beugratós kérdésekkel.…

Költözünk vagy maradunk: így látják a helyzetüket az angliai magyarok most, a Brexit után

Nagy-Britannia 2020 január végével hivatalosan is kilépett az Európai Unióból, ami az…

Ez vár az EU bevándorlókra 2021-től, ha Nagy-Britanniába akarnak jönni

A Boris Johnson által vezényelt brit kormány bemutatta az új bevándorlási rendszer…

Alig két óra leforgása alatt 4 embert késeltek meg a nyílt utcán Londonban

Két ember is kórházban fekszik életveszélyes sérülésekkel, miután mindössze kettő óra alatt…