Két ember is kórházban fekszik életveszélyes sérülésekkel, miután mindössze kettő óra alatt négy késelés is történt London keleti felén a vasárnapi nap során.

Az első erőszakos esemény Barking területén történt délután 16:20 magasságában, ahol az áldozatot több szúrt sebbel vitték el a mentősök és az állapota még mindig kritikus.

A következő támadás a Sandringham Road-on történt. Az ott talált férfinek a kezén voltak szúrt sebek, feltehetően azért mert azzal próbálta védeni magát a támadóktól. Ennek az ügynek a kapcsán a rendőrség már őrizetbe is vett két férfit, akik nagy valószínűséggel gyanúsíthatók a bűncselekmény elkövetésével.

Kevesebb, mint egy órával később, délután 5 óra magasságában Hackney területén találtak rá a harmadik áldozatra. A harmadik megkéselt személy egy tinédzser srác volt, akit a Brook Road-nál szúrtak meg. A kiérkező mentősök őt is azonnal kórházba szállították és ő a másik személy a négy megtámadott közül, akinek az állapota még mindig rendkívül súlyos, életveszélyes. Az egyik szemtanú elmondása szerint egy robogóról rántották le majd brutálisan összeszurkálták.

A Scotland Yard szóvivője elmondta, hogy ennek az ügynek a kapcsán letartóztatás még nem történt de a rendőrség elrendelte a „section 60” alkalmazását egész Hackney területére vonatkozóan. Ezt a szabályt olyankor szokták alkalmazni, amikor súlyos erőszakos bűncselekmény történik egy adott környéken és  ez feljogosítja a rendőröket, hogy bárkit megállítsanak és megmotozzanak az utcán függetlenül attól, hogy az illető csinált-e bármi törvénysértőt, vagy folytatott-e bármilyen gyanús tevékenységet.

A negyedik bűncselekmény a rendőrség jelentése szerint 5:44 körül történt Ilford területén. Itt két férfi esett egymásnak. A súlyos sérüléseket az egyikőjük szenvedte el, aki nagyjából a 30-as éveiben járhat. Őt is több szúrással és vágással a testén kellett kórházba vinni. A rendőrség a másik fickót letartóztatta életveszélyes testi sértés vádjával, és egyelőre őrizetben van az egyik helyi rendőrkapitányságon.

A rendőrség arra szólított fel mindenkit, aki esetleg látott, vagy hallott valamit, hogy ha tehetik, minél előbb vegyék fel a kapcsolatot a hatóságokkal.          Forrás