Újabb adócsökkentés jöhet mindenkinek, és egy adóemelés a dohányosoknak Nagy-Britanniában

Jeremy Hunt, brit pénzügyminiszter állítólag az NI adó csökkentését és ezzel párhuzamosan…

A kisgyerekek többen elsírták magukat: verekedés tört ki a Ryanair egyik nagy-britanniai járatán

A repülőgépen utazó gyerekek közül többen sírva fakadtak, miután egy héten belül…

Munka közben egyszer csak összeesett és meghalt az egyik fiatal alkalmazott az egyik Sainsbury’s-ben Londonban

Az egyik londoni Sainsbury’s-ben egy alkalmazott az életét vesztette a munkahelyén munkavégzés…

Óriási, 3 millió fontos bevándorlási csalást hajtott végre egy 24 éves dolgozó a Heathrow reptéren, miközben az utasfelvételi pultnál melózott

A British Airways egyik „supervisor” pozícióban dolgozó alkalmazottját azzal vádolják, hogy 3…

A Ryanair figyelmeztetett, hogy hamarosan tovább emeli az árakat, és nem is olyan kicsit

A Ryanair vezére azt mondta, hogy az utasoknak magasabb viteldíjakkal kell szembenézniük…

Tömegesen válnak munkaképtelenné a fiatalok a mentális egészségi állapotuk miatt Nagy-Britanniában

Egy nemrégiben végzett kutatás szerint a húszas éveik elején járó emberek nagyobb…

Teljesen elszabadult a pokol – őrült, több százfős házibulit csináltak a fiatalok Angliában, amit a rendőrök is alig tudtak megfékezni

A rendőrségnek kellett közbeavatkoznia, miután egy házibuliban teljesen elfajultak a dolgok Nyugat-Sussexben,…

Lehet, hogy Károly király rákja súlyosabb, mint azt mondják

Károly király állítólag megkezdte azon tervének kidolgozását, hogy utódja hogyan lép majd…

18 órás felhőszakadás következik Angliában, Londonban és az ország déli felén

A brit meteorológiai intézet meghosszabbította az eső miatti sárga figyelmeztetést Anglia egyes…

„Egy szalonnás szendvics miatt” brutálisan meggyilkolta saját édesanyját egy fiatal srác Nagy-Britanniában

Egy fiatal nő, akinek a bátyja brutálisan meggyilkolta az édesanyjukat egy szalonnás…

Vérfagyasztó fejlemények – kiderült, mi történt a kisbabával és a két kisgyermekkel, akiket holtan találtak egy lakásban Angliában, Bristolban

A helyi rendőrség nemrégiben hivatalosan is megerősítette, hogy az a három gyermek,…

A valaha volt legnagyobb drogfogás Nagy-Britanniában – annyi kokaint találtak, hogy az ország egész lakosságának elég lenne… kétszer

Óriási kokainszállítmányt foglaltak le Southampton kikötőjében. Akkora mennyiséget, hogy a Nagy-Britanniában élő…

Emberek ezreit evakuálták Angliában, miután egy fel nem robbant bombát találtak egy kertben Plymouth városában

Több mint 3000 ember kapott mindössze két órát arra, hogy elhagyja otthonát,…

Több száz fonttal csökkennek az éves kiadásaink 2024 áprilistól Nagy-Britanniában – így alakulnak az energiaszámlák

Egy átlagos háztartás energiaszámlája az elmúlt két év legalacsonyabb szintjére süllyed 2024…

Súlyos baleset az M27-esen Angliában: 1 kamionsofőr meghalt, a kamion kigyulladt, 3 embert letartóztattak

Egy kamionsofőr meghalt, három embert pedig letartóztattak egy autóbalesetet követően az M27-es…

Ismét elszabadult a pokol a Ryanair egyik nagy-britanniai járatán: köpködés, bunyó és végül rendőrök

Két fiatal férfi egy csöppet túlpörgött már a nyaralásuk legelején, amikor az…

Újabb nagy eső és szél éri el ma Anglia déli felét, egyes területeken tornádók is kialakulhatnak

Újabb heves esőzések várhatók az Egyesült Királyságban, miután a Met Office három…