Egy női börtönőr a londoni HMP Wandsworth börtönben lefeküdt az egyik rabbal, amit még videóra is vettek. Természetesen hatalmas botrány kerekedett belőle, ugyanis kitudódott és most az egész ország erről beszél.
A 29 éves Linda De Sousa Abreu, akit a Met Police visszaéléssel vádolt meg, állítólag lefeküdt egy rabbal a HMP Wandsworthban és még felvétel is készült az egészről, amely széles körben elterjedt.
A rendőrség vizsgálatot indított az ügy kapcsán, miután pénteken értesült a felvételekről, majd ugyanazon a napon letartóztattak egy nőt az incidens kapcsán. A The Sun szerint felvételeket – amelyeket egy másik rab vett fel – illegálisan birtokolt telefonok segítségével terjesztették.
A felvételen a videót készítő rab még viccelődik is közben és olyanokat mond, hogy: „Így élünk mi itt Wandsworthban.” és „Fiúk, történelmet írunk”.
A sokkoló videón a fiatal nő egyenruhában látható az aktus közben egy ismeretlen rabbal a dél-nyugat londoni B kategóriás börtönben. A felvételről úgy gondolják, hogy nemrégiben készülhetett.
A börtönőr rádiója, amely egy oldalsó asztalon hever, folyamatosan recseg, miközben kollégái hallhatók a többi csatornán a cellában történtekről mit sem sejtve.
Egy ponton valaki megpróbál bejönni a cellába, ekkor a felvételt készítő férfi azt mondja az ajtó másik oldalán lévő személynek: „Adj egy percet, egy pillanat.” A rab, aki felvételeket készít, azt mondja barátjának, hogy folytassa, majd egy pillanatra körbeforgatja a kamerát, és mosolyogva mondja: „Így mennek a dolgok itt Wandsworthban.”
Ezután azt mondja a szexelő barátjának: „Tudod, hogy gengszter vagy, ugye?”
Linda-nak állítólag van egy OnlyFans fiókja is. Úgy tudni, hogy felmondott börtönőr munkájából, miután a felvételek napvilágra kerültek.
A nővére a Mail-nek ezt mondta: „Ő egy swinger. Csak januárban tudtam meg, hogy börtönőrként dolgozik.”
„Akkor beszéltem vele, és mondtam neki, hogy ne keverje az életmódját a munkájával. Ne legyen hülye, ne csináljon hülyeségeket.”
A Metropolitan Police pénteken indított vizsgálatot „miután a rendőrség tudomást szerzett az állítólag az a HMP Wandsworthban készült videóról”. A 30 éves Linda De Sousa Abreu-t őrizetbe vették, a tárgyalása a héten kezdődik. Forrás