Az indiai variáns megjelenése és terjedése „megnehezítheti” a kormány számára az ígért ütemterv betartását, vagyis hogy júniusban teljesen feloldják a korlátozásokat  – figyelmeztetett Boris Johnson.

A miniszterelnök a Downing Street-i sajtótájékoztatón felszólalva arra figyelmeztetett, hogy ha a variánsról kiderül, hogy sokkal gyorsabban terjed, mint az eddigiek, akkor az ország „nehéz döntéssel” szembesülhet. A tudósok szerint az új, aggodalmat keltő indiai változat 50% -kal is gyorsabban terjedhet, mint a Kent-i, és egyáltalán nem kizárt, hogy az Egyesült Királyságban ez válhat a domináns mutációvá.

“Őszintén azt kell, hogy mondjam nektek, hogy ez az új változat komoly zavart okozhat előrehaladásunkban, és megnehezítheti a korlátozások júniusi feloldásának negyedik lépcsőjét.” – magyarázta beszédében Boris Johnson.

Ugyanakkor a miniszterelnök azt is hozzátette, hogy a korlátozások feloldásának most hétfőn esedékes következő, azaz harmadik lépcsője nem fog eltolódni az aggasztó hírek miatt. Ugyanakkor azoknak az idősebb korosztályba tartozóknak, akik még nem kapták meg az oltás második adagját, a második dózis időpontját előrébb fogják hozni.

„Úgy gondolom, hogy a lakosság védelme érdekében bíznunk kell az oltóanyagokban, és mindeközben figyelemmel kell kísérni a helyzet alakulását, mivel úgy tűnik, hogy az oltási programunk és a vírus közötti verseny sokkal szorosabbá válhat, és ezért minden eddiginél fontosabb, hogy az emberek a második adag oltást is minél hamarabb megkapják. Tehát az Oltási Bizottság tanácsát követve az egész országban felgyorsítjuk az 50 éven felüliek és a klinikailag veszélyeztetettek második oltásának beadását.” – mondta Mr. Johnson.

“Azt mondják, hogy ha csak egy kicsit fertőzőbb, akkor többé-kevésbé folytathatjuk a terveket az eredeti elképzelés szerint, de ha a változat lényegesen fertőzőbbnek bizonyul, akkor valószínűleg nehéz döntéssel kell szembenéznünk. Az eddig rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján azt hiszem, hogy nem kell eltérnünk az ütemtervtől, ami a most hétfőn esedékes enyhítéseket illeti.” – folytatta.

„Ez viszont nem jelenti azt, hogy teljesen esélytelen lenne, hogy a júniusra tervezett negyedik lépcső megvalósuljon. Nem gondolnám, hogy ez a helyzet, de az biztos, hogy reálisan kell látnunk a dolgokat, és a fejlemények tudatában van esélye annak, hogy a korlátozások feloldásának utolsó fázisa csúszni fog.”

Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az oltások kevésbe lennének hatékonyak az indiai variáns ellen. Az új mutációval fertőzöttek száma a szigetországban az elmúlt héten 520-ról 1313-ra emelkedett. Csak a fővárosban már 400 esetet regisztráltak. A vészhelyzetekkel foglalkozó tudományos tanácsadó csoport (Sage) szerint „reális esély van” arra, hogy az indiai koronavírus-variáns akár „50% -kal is fertőzőbb”, mint a Kent-i törzs.         Forrás