Berontott volt barátnője lakásába és halálra késelte az új pasiját az első közös éjszakájuk közepén egy megszállott ex Angliában 1

Egy gyászoló fiatal nő ismét szembenézhetett megszállott volt barátjával a bíróságon, miután az halálra késelte új szeretőjét az első közös éjszakájukon, miközben a lány mellette feküdt.

Berontott volt barátnője lakásába és halálra késelte az új pasiját az első közös éjszakájuk közepén egy megszállott ex Angliában 3

Alicia Parrin a 23 éves Kaydon Priornek azt mondta, „Mindig bánni fogom azt a napot, amikor megismertelek”, miután 28 év börtönre ítélték, amiért augusztusban halálra késelte Harrison Tomkinst. A fiatal srác majd felrobbant a dühtől, miután megtalálta Ms. Parrint (21) a 25 éves Tomkins-szal a lány Crawley-i lakásán.

Az új pár az első éjszakáját töltötte együtt, és már aludtak, amikor Prior és Curtis berontottak a lakásba. Lerántották róluk a paplant, majd Prior az ágyhoz szorította Mr. Tomkinst. Ezt követően pedig egy 16 cm hosszú pengéjű vadászkéssel megkéselte az áldozatot, és közben azt üvöltötte volt exének, hogy „Szeretlek”.

Berontott volt barátnője lakásába és halálra késelte az új pasiját az első közös éjszakájuk közepén egy megszállott ex Angliában 4

De mielőtt elhagyta a lakást, Prior megragadta Ms Parrint a hajánál fogva, és ököllel megütötte, majd azt mondta neki: „Téged is le kéne szúrnom.”

Amikor a szomszéd kérdőre vonta a srácokat, Prior azt mondta neki, hogy a sikítások miatt ne aggódjon, mert csak egy jót szexeltek. Priort és bűntársát, Jason Curtist (22) is életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Ms. Parrin számolta a szúrásokat, miközben felolvasta vallomását.

Berontott volt barátnője lakásába és halálra késelte az új pasiját az első közös éjszakájuk közepén egy megszállott ex Angliában 5

„Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz. Ennyiszer szúrta bele a kést Harrisonba. 19 éves voltam, amikor először találkoztam vele, és örökké átkozni fogom azt a napot. Nem hiszem, hogy valaha is igazán képes leszek felépülni abból a traumából, amit átéltem, és hogy végig kellett néznem amit Harrisonnal tett. Kétlem, hogy valaha is el fogom tudni felejteni azt az éjszakát… Azt a rengeteg vért az ágyon.”

Tomkinst, a féltékeny és uralkodó Prior teljes ellentéteként írta le. Ms. Parrin azt mondta: „Nem tudom valaha is képes leszek-e magam mögött hagyni azt a félelmet, amelyet belém ültetett. Nem engedte, hogy gondolkodjak. Elveszítettem a saját döntéshozatali képességembe vetett bizalmamat.”

Azt is hozzátette, hogy már a zárba helyezett kulcs hangja is szörnyű emlékeket idéz fel benne a támadásról.

Berontott volt barátnője lakásába és halálra késelte az új pasiját az első közös éjszakájuk közepén egy megszállott ex Angliában 6

„Rémálmaim vannak, és már alvás közben sem vagyok biztonságban. Mindezek előtt arra használtam az alvást, hogy ne bántson. De már alvás közben sem érzem magam biztonságban. Amikor behunyom a szemem, azt látom, ahogy bejön a szobámba, és újra meg újra átélem, ahogy azokat a szörnyűségeket csinálja.”

Jeremy Gold bíró azt mondta, hogy Prior és Curtis egy olyan férfi gondosan megtervezett meggyilkolását hajtotta végre, akiről még csak nem is tudtak semmit, és nem volt okuk bántani.

A bíró azt mondta Priornak: „Ez a brutális gyilkosság az Alicia Parrin iránti megszállottságodból fakadt. Kimerítette az uralkodó és irányító viselkedésed, és világossá tette számodra, hogy nem fogja azt tovább elviselni. Te azonban nem voltál hajlandó elfogadni még ezt az egyszerű tényt sem.”    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után