Több tanárt és egy másik diákot is megkéselt egy iskolás lány egy brit kisvárosban 1

Letartóztattak egy tizenéves lányt, miután két tanárt és egy tanulót is megkéseltek egy dél-walesi iskolában. A rendőrség és a légi mentők is kint voltak a helyszínen szerda reggel Ammanfordban, Carmarthenshire-ben, miután 11:20-kor bejelentés érkezett a késelésről.

Több tanárt és egy másik diákot is megkéselt egy iskolás lány egy brit kisvárosban 3

A tantermeket lezárták, a gyerekek pedig csak négy órával később hagyhatták el a helyszínt. Ross Evans, Carmarthenshire rendőr-parancsnoka ezt nyilatkozta: „Három embert – két tanárt és egy tizenéves diákot – szállítottak kórházba késszúrás okozta sérülésekkel. A sérültek családtagjait már értesítették.”

„Egy tinédzser lányt letartóztattak gyilkossági kísérlet elkövetésének gyanújával, és jelenleg is a rendőrség őrizetében van. Szeretném megnyugtatni a szülőket és a helyi lakosságot, hogy az incidens véget ért, és a tanulók elhagyták az iskolát.”

Több tanárt és egy másik diákot is megkéselt egy iskolás lány egy brit kisvárosban 4

Evans felügyelő később megerősítette, hogy egyik áldozat sem szenvedett halálos sérülést, és mindegyikük a helyi kórházban lábadozik. Az iskola előtt összegyűlt szülők közül sokan sírva ölelgették át gyermekeiket, miután 15:20 körül kiengedték őket az iskolából.

Az egyik szülő azt mondta: „Ez egy csendes környék és egy szép iskola, jó közösséggel. Egyszerűen nem tudjuk felfogni, hogy mi történhetett. A lányom látott egy légi mentőt is leszállni odakint. Ez hihetetlen.”

Több tanárt és egy másik diákot is megkéselt egy iskolás lány egy brit kisvárosban 5

A miniszterelnök és a belügyminiszter is megdöbbenésének adott hangot a támadás hírének hallatán. Rishi Sunak azt mondta: „Megdöbbentett az Ammanfordból ma érkezett hír. Szeretnék köszönetet mondani a rendőrségnek és a mentőszolgálatnak a gyors reagálásért, és a legjobbakat kívánom az érintetteknek.”

A gyerekeket az osztálytermekbe zárták be az úgynevezett „vörös kód” aktiválást követően, miközben a rendőrök nagy erőkkel a helyszínre vonultak.

Több tanárt és egy másik diákot is megkéselt egy iskolás lány egy brit kisvárosban 6

Az igazgatók szakszervezete „borzasztónak” minősítette az ammanfordi iskolában történt incidenst.

Eithne Hughes, az Iskola- és Kollégiumvezetők Szövetségének (ASCL) igazgatója a következőket mondta: „Bár nem ismerjük a történtek pontos részleteit, ez egyértelműen egy borzasztó eset, és imádkozunk az érintettekért.”

Úgy tudni, összesen körülbelül 1800 tanuló jár a walesi középiskolába.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után