Csuromvéres ló vágtat a lovasa nélkül keresztül London belvárosán – legalább egy emberhez mentőt kellett hívni 1

Sokan meglehetősen bizarr látványnak voltak szemtanúi London belvárosában, és egyelőre még az incidens pontos részleteiről sem lehet túl sokat tudni.

Csuromvéres ló vágtat a lovasa nélkül keresztül London belvárosán – legalább egy emberhez mentőt kellett hívni 3

Egy igen csak véresnek tűnő ló az egyik az öt állat közül, amelyek megszöktek és szabadon futkosnak London központjában. Feltételezések szerint egy katona megsérült, miután egy megrémült ló ledobta magáról a lovasát, az öt állat pedig a nagy kavarodás közepette megszökött és London belvárosán keresztül vágtatni kezdett.

A mentők állítólag már a helyszínen vannak Viktóriánál, és a sérült katonát ápolják. Arról egyelőre nem lehet tudni, hogy a sérülései mennyire súlyosak, vagy, hogy a lovon az ő vére látható-e.

Csuromvéres ló vágtat a lovasa nélkül keresztül London belvárosán – legalább egy emberhez mentőt kellett hívni 4

A videofelvételeken jól látszik, hogy az egyik ló csupa vér, és futás közben számos járműnek nekiütközik, köztük egy turistabusznak is, amelynek a szélvédője az ütközés következtében betört.

Egy ezüst színű Mercedes-Benz személygépjárműnek szintén súlyosan megrongálódott az oldala, két hátsó ablaka pedig betört – írja a The Telegraph.

Csuromvéres ló vágtat a lovasa nélkül keresztül London belvárosán – legalább egy emberhez mentőt kellett hívni 5

Az incidens miatt mindkét irányban le van zárva a Victoria területén lévő Buckingham Palace Road, és átmenetileg a Victoria buszpályaudvar is zárva tart.

Az állatokat Aldwych, valamint a Tower Bridge, Limehouse és Victoria közelében látták elvágtatni – hat mérföldre attól a helytől, ahol az incidens történt.

Úgy tudni, hogy a lovak ledobták lovasaikat egy gyakorlatozás közben.

Csuromvéres ló vágtat a lovasa nélkül keresztül London belvárosán – legalább egy emberhez mentőt kellett hívni 6

A City of Westminster rendőrség szóvivője azt mondta: “Tudomásunk van több lóról is, amelyek London központjában elszabadultak, és most a katonasággal közösen azon vagyunk, hogy lokalizáljuk és befogjuk az összes ilyen állatot.”    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után