Egy középkorú (vagy inkább a biztonság kedvéért hívjuk fiatalnak) üzletasszony durván összeszabdalta egy férfi arcát egy kocsmában, miután az áldozat rosszul tippelte meg a hölgy korát.
Joanne Dodd dühös rendkívül dühös lett, amikor Carl Cooper azt találta mondani neki egy könnyed eszmecsere során egy manchesteri kocsma sörkertjében, hogy 43 éves lehet, amikor valójában ő még csak 39 éves volt. Mr. Cooper kiment a vécére, hogy kimeneküljön a veszélyes helyzetből, de amikor előjött onnan, Dodd odarohant hozzá, és kétszer erőből az arcába nyomta a borospoharát.
Ennek következtében egy durván 10 cm-es vágás keletkezett rajta, amely épp hogy elkerülte a szemét, és össze kellett varrni, valamint emellett megsérült a hüvelykujja is. A Manchester Crown Court értesülése szerint Dodd „alacsony önbecsüléstől” szenvedett, és erősen ittas állapotban volt a támadás idején.
Az egygyermekes anyuka bűnösnek vallotta magát súlyos testi sértés vádjában, és a büntetés-végrehajtási iránymutatások szerint akár három év börtönt is kaphat tettéért. Elizabeth Nicholls bíró azonban felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá, mondván, hogy bár nincs mentség az elkövetett bűncselekményre, egyértelmű, hogy Dodd egy „kemény dolgozó nő”, „szerető anya”, és „nem jelent veszélyt a környezetére”.
A támadás tavaly szeptember 9-én történt, amikor Dodd a húgával elment szórakozni Manchester belvárosában, a The Unicorn pubba.
Emma Clark ügyész azt mondta: „Carl Cooper és barátja, Stuart Coleman szintén a sörkertben voltak, a vádlott pedig ittas volt. Mr Cooper és barátai könnyed beszélgetést folytattak a vádlott nővérével, mielőtt a beszélgetés rossz irányt vett volna. Cooper úr megpróbálta kitalálni a két nő életkorát – de a vádlott nagyon megsértődött Mr. Cooper tippjén.”
Elmondta, hogy a beszélgetés ezután igen heves vitába ment át, és Dodd azt mondta Mr. Coopernek, hogy összevagdossa az arcát. A férfi ekkor elment a vécére, hogy elszabaduljon a szorult helyzetből, a vádlott és nővére pedig a bárpulthoz mentek.
„De Dodd észrevette Mr. Coopert, amint elhagyta a vécét, és azonnal feléje futott, és kétszer arcon vágta egy pohárral, aminek következtében az arca megsérült, és kis híján a szemét is szétvágta. A vádlott röviddel a támadás után elhagyta az Unicorn kocsmát, majd nem sokkal később egy Tesco üzletben letartóztatták. Coooper úr arcát össze kellett varrni.”
A büntetlen előéletű Doddot 12 hónap börtönbüntetésre ítélték, 12 hónapra felfüggesztve, és 180 óra közmunka elvégzésére kötelezték. Emellett 800 font kártérítés megfizetésére is kötelezték.
Ügyvédje, Mark Friend a következőket mondta: „Mélyen megbánta [a támadást], és elnézést kér Mr. Coopertől az aznapi tetteiért. Elmondható, hogy néhány dolog, amit tréfának szántak, meglehetősen sértőnek hatott, de a vádlott nem akar mentegetőzni, tudja, hogy hibázott.”
„Nehéz időket élt át az apja elvesztése miatt, valamint önbecsüléssel és önértékeléssel kapcsolatos problémái is voltak. A bíróság azonban biztos lehet abban, hogy Miss Dodd a jövőben nem fog bíróság elé kerülni.”
Nicholls bíró azt mondta Doddnak: „Nyilvánvaló, hogy sokat ivott, és kétségtelenül heves szóváltás alakult ki köztetek. Te nem értékelted Cooper úr megjegyzéseit, és egy személy viccelődése sértő lehet másokkal szemben, de ez nem jogosít fel arra, amit ezután tettél.”
„Az egyetlen magyarázat, amit valóban fel lehet hozni, az az, hogy alkohol befolyása alatt álltál, ami nem mentesít. Kétségtelenül traumatikus volt Cooper úr számára, ami történt. Szerencsére úgy tűnik, szépen felépült. Láttam azt a fényképet, amelyen a heg még észrevehető, de neki ez egy örök emlék marad amiatt, amit tettél.”
„A bűncselekmény körülményeinek tekintetében nincs enyhítő körülmény, de rád vonatkozóan van. Nem vagy büntetett előéletű. Soha nem álltál még bíróság előtt, és pozitív, jó jellem vagy, emellett pedig elkötelezett, szorgalmas nő és kétségtelenül szerető anya.” Forrás