A Centre for Social Justice (CSJ) nevű brit kutatóintézet elemzése szerint 2014…
Browsing Tag
munka
263 posts
350 ezer fontot trükközött össze magának egy londoni dolgozó – volt, hogy 5 teljes állásból kapta a fizetést
Egy londoni köztisztviselő állítólag éveken keresztül egyszerre több teljes munkaidős állást vállalt…
A fiataloknak munka kell, nem segély – 100 millió fontos program indul Nagy-Britanniában
John Healey brit pénzügyminiszter szerint Nagy-Britanniának nem engedheti meg, hogy a segélyezésre…
Fontos új szabályok lépnek életbe, amik a Nagy-Britanniában dolgozók millióit érintik
A brit munkajog újabb jelentős változáson megy keresztül, és az első fontos…
„Egyedül maradtam két gyerekkel Angliában – ez a történet arról szól, hogyan építettem fel újra az életem”
Nikolettnek hívnak, Debrecenből származom, tíz éve élek Wolverhamptonban. Amikor 2015-ben kiköltöztem, még…
Az AI milliók munkáját fogja elvenni Nagy-Britanniában, 1 millió fiatalnak már így sincs munkája – mit tehetünk, mi lesz most?
Nagy-Britanniában már most is komoly kihívást jelent, hogy közel egymillió 16 és…
Októbertől fontos változás jön Nagy-Britanniában, ami jelentősen megkönnyítheti a munkakeresést rengeteg ember számára
A brit Department for Work and Pensions, vagyis a DWP arra figyelmezteti…
Új munkajogi szabályok jöhetnek Nagy-Britanniában: ez komoly változást hozhat rengeteg angliai magyar dolgozónak is
A brit kormány tervei szerint jelentősen átalakulhat a nulla órás szerződések rendszere,…
Kirúgtak egy dolgozót Angliában, mert azt mondta új kolléganőjének, hogy „álmaiban már találkoztak”
Egy különös munkahelyi történet borzolta fel az Egyesült Királyság közvéleményét, miután egy…
Kokaint szívott munka közben egy angliai menedzser, kirúgták miatta, majd pert indított jogtalan elbocsátásért
Jelentős visszhangot kiváltó ítéletet hozott egy londoni munkaügyi bíróság egy brit barkácsáruház…
Fontos változás jön az Egyesült Királyságban: októbertől új szabályok lépnek életbe a munkavállalók ellenőrzésében
Az Egyesült Királyság kormánya megerősítette, hogy 2026. október 1-jétől jelentősen szigorodnak a…
Minden brit munkavállalónak érdemes ellenőriznie ezt – akár több, mint 600 font is visszajárhat
Minden egyesült királyságbeli munkavállalónak érdemes átnéznie a fizetési jegyzékét (payslip), miután új…
Akár 10 000 fontot is visszafizettetne a brit kormány a menedékkérőkkel, miután munkába állnak
Jelentős változásokat jelentett be a brit Belügyminisztérium a menedékkérők támogatási rendszerében. Az…
Milyen jogaid vannak a munkahelyeden hőhullám / hőségriadó idején Nagy-Britanniában?
Az Egyesült Királyságban újabb extrém hőhullám söpör végig, és a hét közepére…
Így alakulnak a fizetések, munkahelyek és a munkanélküliség Angliában – friss adatok
A brit munkanélküliségi ráta a várakozásokkal ellentétben enyhén csökkent, és a március–május…
Jelentősen változtak a betegszabadság szabályai Nagy-Britanniában
2026. április 6-tól fontos változások léptek életbe az Egyesült Királyságban a törvényes…
Hogyan, és mennyit adózunk ha Nagy-Britanniában dolgozunk alkalmazottként
Nagy-Britanniában alkalmazottként (Employed) a jövedelemadó és a járulékok levonása automatikusan történik a…
Éjszakai műszak Angliában: minden, amit tudni kell, ha éjszakai munkát végzel vagy végeznél
Sok Angliában élő magyar dolgozik raktárakban, gyárakban, logisztikai központokban, egészségügyben, vendéglátásban vagy…