Maguktól költöznek el a magyarok Angliából? 1

Az EU-s népszavazás, a kilépés, és a bizonytalanság miatt hatalmasat zuhant a font árfolyama, emellett a munkanélküliség is várhatóan növekedni fog a következő időszakban a szigetországban. A Financial Times egyik cikkében arról írt nem olyan rég, hogy nagymértékben csökkenhet a Nagy-Britanniában dolgozó kelet-európaiak száma.

Articles-the-ultimate-heathrow-airport-guide

Június végén a britek a népszavazáson úgy döntöttek, hogy kilépnek az EU-ból. Most, két hónappal később ott tartunk, hogy a korábbi miniszterelnök, David Cameron lemondott, az angol font hatalmasat zuhant, senki nem tud semmit, és még ennek tetejébe úgy is tűnik, hogy nem nagyon akarnak kilépni. Arról ne is beszéljünk, hogy a kilépés mellett kampányolók szinte azonnal lemondtak és elbújtak, miután kiderült, hogy hamis, és pontatlan adatokkal félrevezették a népet.

Az angol font az elmúlt hónapok során mind a dollárral, mind az euróval szemben több, mint 10%-ot esett. A forint ellen sem más a helyzet, júniusban még 410 volt, most meg 1 fontért alig kapunk 338 forintot. Az elemzők szerint ráadásul ez még nem a vége és tovább fog gyengülni az árfolyam. Az Angliában élő magyaroknak (és mindenki másnak is aki utazik) ez azért rossz, mert a hazautazás, vagy a nyaralás drágább lesz, mivel kevesebb forintot, vagy más valutát kapunk, amikor átváltjuk. Egy nemrégiben készült kimutatás szerint ez azt jelenti, hogy egy átlagos család számára durván 2-300 fonttal (70-100 ezer forint) is drágul a nyaralás.

arfolyam

Másfelől rengeteg magyar utal haza havi szinten, szülőknek, vagy hiteltörlesztő részleteket. A font gyengülése azt jelenti, hogy mostantól a fizetésünk nagyobb részét kell hazautalni, vagy az otthoni családtagoknak kell kevesebbel beérniük. Ez tovább rontja a néhány éve még oly szép képet a kinti életről, persze nem mindenkinek. Akinek fontos, hogy a lehető legtöbb forintot kapja, amikor átváltja a pénzét, az  olvassa el ezt a cikkünket.

A szigetországból egyébként Magyarországra utalják éves szinten a tizedik legnagyobb összeget a kint dolgozók, és a hazautalt pénz Magyarország éves GDP-jének a közel 3.5%-a, ami lássuk be nem kis összeg.

Az ingatlan árak és a szobabérlés árai is az egekbe szöktek az elmúlt 4-5 év során. Ez különösképp igaz Londonra, ahol a minimálbérért dolgozók sorsa lassan már olyan nehéz lesz, mint a budapesti minimálbéreseké. Na jó azért ott még nem tartunk, de tény, hogy a brit fővárosban sem elég már a 7 fontos órabér ahhoz, hogy jól eléldegéljünk. A londoni szoba árakról és a legolcsóbb és legdrágább környékekről itt olvashattok bővebben. A munkanélküliség is emelkedni fog Nagy-Britanniában a következő időszakban a szakértők szerint, ami a kiköltözni és dolgozni vágyók harci kedvét tovább csökkentheti.

Összességében elmondható, hogy a jelen állás szerint Anglia, de főleg London korántsem olyan fantasztikus célállomás, mint amilyen volt pár évvel ezelőtt. A munkanélküliség, a kilépés, az árak, és a font gyengülése mellett az egész országnak kicsit olyan feelingje van mint ami „megtelt”. Épp ezért sokak szerint várhatóan csökkenni fog az ide érkező kelet-európaiak száma, de rengeteg olyan véleményt is hallani mostanában a kint élő magyarok körében, hogy fontolgatják a költözést.

Ehhez minden bizonnyal az is hozzájárul, hogy a kilépés óta kicsit olyan a hangulat országszerte, mintha nem látnának bennünket szívesen. Hogy hazaköltöznek-e az angliai magyarok? Hát a legtöbben, ha megkérdezzük őket, határozott nemmel válaszolnak, ugyanis azzal azért mindenki tisztában van, hogy otthon azóta sem lett jobb a helyzet, és senki nem akar csöbörből vödörbe kerülni. Sokkal valószínűbb, hogy aki megy az más országot választ. Rengeteg magyar van Németországban, és Ausztriában, mert „Onnan pár óra alatt otthon lehet lenni kocsival akármikor”. Megint másoknak stabil gazdaság kell meg a lehető legjobb életszínvonal, és kézenfekvő lehet Svájc, vagy az észak-európai országok. Végül van, aki mer nagyot álmodni, és messzire repülni, és az USA-ban, vagy épp Ausztráliában köt ki. Hogy mennyi magyar szedi a cókmókját a következő 1 évben, azt nem lehet tudni, de tény, hogy érezhetően sok embernek tele most a hócipője az utóbbi időszak történései miatt.            Forrás: http://www.portfolio.hu/

[fblike]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után