A 8 legnagyobb hazugság, amit a Brexit kapcsán elhitettek a Nagy-Britanniában élőkkel 1

Azok kedvéért, akik valamiféle csoda folytán nem értesültek volna róla, Nagy-Britannia népszavazással eldöntötte, hogy kilép az EU-ból. Összesen 1.39 millió emberrel szavazott több a kilépésre még 2016-ban a népszavazáson. Ennek következtében a font zuhanó repülésbe kezdett, David Cameron miniszterelnök lemondott posztjáról, és 2 éve bizonytalanságban él a lakosság, ugyanis senki nem tudja mi is lesz pontosan. Ha ez nem lenne elég, az is kiderült, hogy a kilépés mellett kampányolók több dologban hazudtak, szépítettek vagy épp elhallgattak dolgokat. 

brexit_A

Íme, a 8 legnagyobb „tévedés”, vagy hazugság, amit lenyomtak a brit lakosság torkán:

1: A bevándorlók száma nem fog visszaesni. A Leave kampány semelyik tagja, soha egy konkrét adatot sem mondott, hogy mi volna a cél, vagy mennyire fog csökkenni a bevándorlók száma.

26809-p2errd

2: A brit egészségügyre egyáltalán nem fog heti 100 millió fonttal több jutni. Nigel Farage gyakorlatilag riporterek előtt is beismerte, hogy a kilépésért kampányolóknak nem kellett volna ezt állítaniuk.

3: Nem fogunk tudni az EU közös piacán bent maradni a tagállamokkal egyenlő feltételek mellett. Nem is létezik olyan ország, amelynek ilyen joga lenne, és Németország és Franciaország is világosan megmondta, hogy ezt el lehet felejteni.

26809-xciudj

4: Nem kapjuk vissza a szuverenitásunkat.

5: Nagy-Britannia nem spórol 350 millió fontot hetente azzal, ha kilép az EU-ból. Egyrészt a közös kasszába pumpált pénz kb. fele az állításban szereplő összegnek, másrészt a szigetország nem csak ad és nem kap vissza semmit.

6: Az ország nem marad világelső kutatás fejlesztés területen. A recesszió miatt a britek által K+F-re fordított összeg az utóbbi években jócskán megcsappant, másfelől csak az EU 2007 és 2013 között 7 milliárd fonttal támogatta Nagy-Britannia kutatásait.

7: Nem fogunk 2 milliárd fontot megspórolni a villanyszámlákon a kilépés miatt. A kilépés oldal azt állította, hogy mivel lejön majd az áfa a villanyszámlákról, rengeteget fogunk spórolni. Nos a királyság energiát is vásárol külföldről, és mivel az infláció elkezdett felfelé szaladni, a font ára meg esik, az import dolgok így az energia is legalább 12%-ot drágulni fog.

8: Nem leszünk „Nagyobb-Britannia” az EU-n kívül. A brit gazdaság már most visszacsúszott a világranglista 5. helyéről a hatodikra. A brit tőzsdéről 200 milliárd fontnyi értéket vontak ki, ami nagyjából annyi, mintha még 24 évig fizettük volna az EU-nak az eddig fizetett összeget…   Hát ennyi, meg egy bambi!    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után