Jó hír az angliai magyaroknak: eldőlt az összes kint élő EU bevándorló sorsa 1

Azok az EU-s állampolgárok, akik jelenleg az Egyesült Királyságban tartózkodnak, a Brexit után is maradhatnak. A több mint 3.5 millió ember helyzete, akik más EU-s tagállamokból érkeztek a szigetországba, azóta kérdéses, amióta Britannia június 23-án megszavazta, hogy kilép az Unióból.

theresamayconference1

A Belügyminisztérium azonban végzett egy kutatást, melynek eredményeként kiderült, hogy hatból öt EU bevándorlót nem tudna deportálni, még ha akarná sem. Ennek az az oka, hogy az EU-s állampolgárokat állandó tartózkodási jog (permanent resident status) illeti, ha már öt éve a szigetországban élnek, és mire az ország kilép, addigra az EU-s bevándorlók több, mint 80%-a már élhet is ezzel a jogával.

Gyakorlatilag a 3.5 millió érintett emberből 2019-re mire a kilépés adott esetben megtörténik (ha megtörténik), 2.9 milliónak már lehet állandó tartózkodási engedélye. A maradék, kevesebb, mint 20%, tehát nagyjából 600,000-nek a hírek szerint pedig amnesztiát fognak adni, tehát gyakorlatilag nekik pedig elnézik majd, hogy nem felelnek meg a kritériumnak, és így is maradhatnak. Ez szuper hír mindenkinek, aki kint van, sőt azoknak is akik mostanában akarnak kijönni. Talán a legaggasztóbb dolog, amin lehet izgulni ezek után, az a font árfolyamának alakulása, ami az utóbbi hetekben aggasztó mélységekbe bukott.

Theresa May miniszterelnök mindig kitartott amellett, hogy az EU-s állampolgárok helyzete az Egyesült Királyságban attól fog függeni, hogy hogyan fogják kezelni azt az 1.2 milliónyi britet a Brexit után, akik a blokk országaiban élnek.

BritishMuslimFamily

A kormányt számos alkalommal támadások érték, amiért nem akarta garantálni az EU-s bevándorlók Egyesült Királyságbeli státuszát, Mrs Mayt pedig azért, mert a tárgyalásokkor bevethető „ütőkártyaként” kezeli őket az EU-ból való kilépési folyamat során. Azonban az elmúlt napok eseményei után mégsem olyan biztos, hogy a britek egyáltalán kilépnek, de erről olvashattok bővebben itt.

A petíciót, amelyben azt kérik a kormánytól, hogy védje meg az Egyesült Királyságban élő és dolgozó EU-s állampolgárok jogait, már 60,000-en írták alá. A miniszterelnök kitart amellett, hogy a bevándorlás ellenőrzésével kapcsolatos intézkedéseket csakis az új bevándorlókra fogják kivetni.

Akit a fentebb említett állandó tartózkodási engedély megszerzése, és ennek szükséges feltételei érdekelnek, azok ide kattintva olvashatják el erről szóló cikkünket.    Forrás: standard

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után