A brit miniszterelnök tegnapi beszéde az oltások és a „B terv” bevezetése kapcsán 1

Boris Johnson szombaton arra figyelmeztette a Nagy-Britanniában élő embereket, hogy ne legyenek „túlzottan magabiztosak” abban a tekintetben, hogy meddig nyújt védelmet az oltás a Covid-19 ellen, és arra buzdított mindenkit, hogy vegyék fel a harmadik oltást is. Emellett nyilatkozott az egyre többet emlegetett B terv bevezetését illetően is.

A brit miniszterelnök tegnapi beszéde az oltások és a „B terv” bevezetése kapcsán 3

A miniszterelnök külön kiemelte azt a kockázatot, hogy a koronavírusra „érzékenyebb” egyének „súlyosan megbetegedhetnek” még két oltás után is, ha a vakcina hatása elkezd elmúlni. A római G20 csúcstalálkozó előtt Mr. Johnson a következőket mondta:

„Ahelyett, hogy azt gondolnánk, hogy a legjobb dolog amit tehetünk jelen körülmények közt, az az, hogy újabb korlátozásokat vezetünk be, amit mindenki sokkal inkább tehetne a helyzet javításának érdekében, hogy beadatja az oltást, amilyen hamar csak teheti. Egy nagyon fontos üzenet, és úgy érzem, hogy sokan nem igazán fogják fel mennyire lényeges, hogy az első két oltás hatása idővel gyengül.”

„Tehát aki úgymond teljesen be van oltva, idővel azoknak a védettsége vagy immunitása is fokozatosan elmúlik. Milyen szomorú, milyen tragikus lenne, ha olyan (már beoltott) emberek súlyosan megbetegednének, akiknek egyéb szövődményei vagy valamilyen más betegségük is van, csak mert túlságosan magabiztosak voltak immunitásuk szintjét illetően, és nem adatták be a harmadik oltást, amikor szükségük lett volna rá. Szóval kérek szépen mindenkit, adassuk be az emlékeztető oltást.”

A jövő héten több mint 1,6 millió ember számára válik majd elérhetővé a koronavírus elleni emlékeztető oltás Nagy-Britanniában. Az NHS England adatai szerint eddig körülbelül 9,5 millió meghívót küldtek ki az embereknek Angliában a harmadik oltásra vonatkozóan, és az első hat hetében több mint hatmillió oltás került már beadásra. Az 50 év felettiek több mint fele, a 80 év felettieknek pedig több mint kétharmada megkapta már a harmadik adagot.

Összességében több mint 86 millió oltás került már beadásra, és 10 felnőttből kilenc megkapta mostanra legalább az első adag oltást a program 2020 decemberi elindulása óta. Azok az emberek, akik jogosultak az emlékeztető oltásra, legalább hat hónappal a második adag beadása után kapnak meghívást az oltásra, így a jogosultak száma napról napra változik.

Ami a B terv bevezetését illeti…

Boris Johnson azt állította, hogy senki sem akarja, hogy a Covid „B-terve” életbe lépjen – annak ellenére, hogy az orvosi vezetők közül meglehetősen sokan határozottan felszólították a kormányt az azonnali intézkedésre. “Abszolút mindenki” egyetért azzal, hogy a magas fertőzési ráta ellenére nincs szükség szigorúbb intézkedések bevezetésére, kivéve “talán a Munkáspárt” – nyilatkozta a miniszterelnök.

Amikor arról kérdezték, hogy mire számíthatnak a szigetország lakói idén karácsonykor, a miniszterelnök ezt válaszolta: „Nem látok semmilyen bizonyítékot arra, hogy bármiféle lockdown bevezetésére legyen szükség karácsonykor.”

Az elmúlt hetekben ugyanakkor (annak ellenére, hogy a miniszterelnök szerint nem aggasztó a helyzet), az egészségügyi vezetők közül sokan felszólaltak, és arra kérték a minisztereket, hogy a B terv kerüljön bevezetésre.

Matthew Taylor, az NHS Konföderáció vezérigazgatója a következőket mondta: „Itt az ideje, hogy a kormány késedelem nélkül életbe léptesse a B-tervet, mert megelőző intézkedések nélkül azt kockáztatjuk, hogy a helyzet télre válságosra fordul. Nagyon a határon táncolunk és már október vége van.”

A Brit Orvosi Szövetség vezetője megismételte a figyelmeztetést, és „szándékosan hanyagságnak” minősítette, hogy a kormány nem hajlandó további megelőző intézkedéseket tenni.

„Igen, igaz, hogy magas az esetek száma, de ez jelenleg nem ad okot arra, hogy a B-tervhez folyamodjunk. Azt hiszem, ezzel mindenki teljesen egyetért – kivéve esetleg a Munkáspártot. Tehát tartjuk magunkat a tervhez, és úgy gondolom, hogy ahelyett, hogy új korlátozásokon gondolkodnánk, a legjobb, amit mindenki tehet, ha azonnal beadatja a harmadik oltást, amint felajánlják neki.” – mondta Boris Johnson az újságíróknak.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után