Eldurvult a lockdown ellenes tüntetés Londonban, nyolc rendőr sérült meg 1

Nyolc rendőr is megsebesült, miután egy lockdown elleni tüntetésen elszabadultak az indulatok London központjában, amelyen több ezer ember vett részt.

Eldurvult a lockdown ellenes tüntetés Londonban, nyolc rendőr sérült meg 3

Többen üvegpalackokat is hajigáltak, amikor a Fővárosi Rendőrség a szombat esti tüntetés végén a Hyde Parkban megpróbálta feloszlatni a tömeget. A rendőrség egyik szóvivője elmondta, hogy a sérült tisztek közül kettőt kórházba is szállítottak, de úgy tudni, hogy szerencsére nem sérültek meg súlyosan. A közösségi médiában közzétett képeken látható volt többek közt egy női rendőrtiszt, akinek vézett a feje, és egy férfi rendőr is, akinek pedig a homlokán volt vérző seb.

Eldurvult a lockdown ellenes tüntetés Londonban, nyolc rendőr sérült meg 4

Összesen öt embert tartóztattak le különböző bűncselekmények, köztük a rendőrök elleni erőszak miatt. A becslések szerint nagyjából 10 ezren csatlakoztak az „Egyesüljünk a Szabadságért” nevet viselő eseményhez a brit fővárosban, hogy a Covid-19 terjedésének visszaszorításáért bevezetett intézkedések ellen tüntessenek.

Eldurvult a lockdown ellenes tüntetés Londonban, nyolc rendőr sérült meg 5

A tüntetők – akik többnyire nem viseltek szájmaszkot – mindenféle transzparenseket lobogtattak, és olyan dolgokat skandáltak, hogy „szabadságot” és „vegyétek le a maszkot” miközben keresztül vonultak London belvárosán.

Eldurvult a lockdown ellenes tüntetés Londonban, nyolc rendőr sérült meg 6

A fővárosi rendőrség szóvivője azt mondta, hogy a kisebb csetepaté azután alakult ki, hogy a szervezett esemény 18:30-kor véget ért. Maga a tüntetés és a vonulás nagyobb balhé nélkül lezajlott. Igaz a nap első felében két férfit is letartóztattak különböző közterületen elkövetett bűncselekmények miatt az Embankment illetve a Trafalgar tér közelében.

Eldurvult a lockdown ellenes tüntetés Londonban, nyolc rendőr sérült meg 7

A koronavírus járvány ideje alatt már korábban is voltak lockdown ellenes tüntetések több alkalommal is a brit fővárosban. Az előző hónap során egy másik hasonló eseményen például 36 embert is letartóztattak a rendőrök, miután a tömeg egy kisebb része akkor is nekiment a rendőröknek.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után