A CAA eljárást indít a Wizz Air ellen, miután megállapította, hogy a fapados légitársaság utasokkal szemben tanúsított bánásmódja elfogadhatatlan. A brit Polgári Légiközlekedési Hatóság több millió font kifizetésére kötelezheti a légitársaságot, miután utasok panaszai alapján a Wizz Air nem fizette ki a főként járattörlések miatt járó kártérítési, pénz-visszaigénylési összegeket számos esetben.
A CAA ideiglenesen kinevezett vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy hónapok óta kapcsolatban vannak a Wizz Airrel, és közölték velük, hogy ahogyan az elmúlt évben az utasokkal bántak, az egyszerűen „elfogadhatatlan”. A légitársaságoknak „teljesíteniük kell az utasokkal szembeni kötelezettségeiket, ha törölnek egy járatot, vagy késés történik”, és a szabályozó hatóság „azonnal közbelép, ha úgy gondoljuk, hogy a légitársaságok nem tesznek eleget ennek”.
A Wizz Air kapcsolatba lépett a szabályozó hatósággal, és a hírek szerint azt ígérte, hogy változtatásokat vezetnek be az irányelveikben, eljárásaikban és az utasokkal való kommunikáció terén is. Belementek továbbá abba is, hogy felülvizsgálják a kapott követeléseket a repülések pótlólagos költségeivel, valamint a szállodai költségekkel kapcsolatban.
„Ez biztosítja, hogy azok az utasok, akik korábban követelést nyújtottak be a Wizz Airnek, de követeléseiket tévesen utasították el, megkapják az egyébként törvényesen járó pénzösszeget” – mondta a CAA szóvivője.
Az indított eljárás kiterjed minden 2022. március 18-án vagy azután az Egyesült Királyság repülőtereiről induló vagy oda érkező járatokkal kapcsolatos követelésekre, és a szóban forgó időszak alatti eseteket automatikusan felül fogják vizsgálni. Az érintett időszakon kívül is kérhető az igények újbóli megvizsgálása, abban az esetben, ha a járattal hat éven belül volt probléma.
2022-ben a CAA már tett hasonló lépéseket a Ryanair ellen is azért, hogy a fapados légitársaság fizessen kártérítést több ezer késés után. A Wizz Airt, amelyet az év elején a az Egyesült Királyság legrosszabb légitársaságának választottak, gyakran kritizálják ügyfélszolgálata miatt.
A CAA már tavaly év végén közölte, hogy „jelentős aggályai vannak” a Wizz Air „elfogadhatatlan” viselkedése kapcsán, ugyanis a fapadossal utazók sokkal gyakrabban tesznek komoly panaszokat, mint más légitársaságok utasai. A szabályozó hatóság azt is megállapította, hogy a Wizz Air késleltette a tartozások kifizetését az utasoknak. Forrás