Meghalt az egyik légiutas kísérő, amikor a gépük leszállt a London Stansted repülőtéren 1

Egy stewardess hirtelen elájult majd meghalt, mindössze néhány pillanattal azután, hogy a járat, amin dolgozott, leszállt London Stansteden.

Meghalt az egyik légiutas kísérő, amikor a gépük leszállt a London Stansted repülőtéren 3

A 24 éves Greta Dyrmishi az Air Albania légiutas-kísérő személyzetének az egyik tagjaként dolgozott, amikor néhány nappal karácsony előtt életét vesztette az egyik út során a leszállást követően. A mentőket december 21-én riasztották a helyszínre, ahol a fiatal nőt próbálták ugyan újraéleszteni, de sajnálatos módon már nem tudták megmenteni az életét.

Az essexi bíróság úgy értesült, hogy Greta az albán fővárosból, Tiranából utazott Essexbe. Michelle Brown, az üggyel foglalkozó megbízott halottkém megerősítette, hogy a boncolás során megállapították, hogy a nő halálának oka a hirtelen felnőttkori halál szindróma (SADS).

SADS, akkor fordul elő, ha egy 40 év alatti személynél a boncolást és a toxikológiai szűrést követően is ismeretlen a halál oka. A SADS esetében jellemzően szívmegállás történik, amikor a szív egyszer csak hirtelen nem ver tovább, leállítva ezzel a vérkeringést és a légzést. A SADS-t gyakran hirtelen aritmiás halál szindrómának is nevezik, vagy hirtelen halálnak, bár az egyes esetek nem mindig ugyanolyanok.

A legtöbb esetben a SADS akkor fordul elő, amikor a szív rendellenes szívritmust alakít ki, más néven aritmiát. Ez általában lehet túl gyors vagy túl lassú. Ha az aritmiát nem diagnosztizálják és nem kezelik, az idővel szívmegálláshoz vezethet.

Az ilyen esetek meglehetősen ritkák, évente körülbelül 500 embert érint Nagy-Britanniában.

“Ez a 24 éves nő egy Albániából induló járat légiutas-kísérője volt, és a gép már az aszfalton volt, amikor ő egyszer csak elájult, és a környezetében lévők gyorsan elsősegélyben részesítették. 10 perccel később már nem volt pulzusa, és megkezdődött az újraélesztése. A mentők igyekeztek ellátni, de nem sokkal később sajnos közölték, hogy meghalt. ” – mondta.

Grétát az Air Albaniánál dolgozó kollégái „a munkáját imádó, kiváló munkatársnak és mindannyiunk nagyszerű barátjának” írták le. A légitársaság közleménye a halálakor így szólt:

„December 21-én, miután leszállítottuk az utasokat a londoni járatunkról, az egyik légiutas-kísérőnk, Greta Dyrmishi szívrohamot kapott. Még az azonnali orvosi segítség ellenére is elveszítettük őt. Az Air Albania azonnal felvette a kapcsolatot a családjával, és továbbra is igyekszünk támogatni őket ebben a nehéz időszakban.”  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után