brexit

Soha nem gondoltam volna, hogy tanúja lehetek élelmiszerhiánynak vagy az üzemanyag hiányának a benzinkutakon egy nyugati iparosodott országban. Ez rendszerint az európai országokban fordult csak elő háború idején. De Nagy-Britanniában most pont ez történik…

brexit

A hivatalos történet (vagy hazugság?) az az, hogy ez az egész a Covid járvány miatt van, vagy hogy egy egész Európára kiterjedő probléma. Az igazság viszont az, hogy a Brexit munkaerőhiányt okoz, beleértve a teherautó sofőröket is, akik közül sokan Kelet -Európából származtak. Egykor létfontosságúnak tartották őket a brit gazdaságban; mostanra csak „bevándorlók”, akiket csesztetnek a határon egy olyan országban, amely korábban az otthonuk volt.

Ahelyett, hogy elismerné a kudarcot vagy elismerné a Brexit negatív következményeit, a brit konzervatív kormány Boris Johnson vezetésével ragaszkodik ahhoz, hogy az ideiglenes vízumok majd valahogy megoldanak egy olyan komoly problémát, amely hamarosan befolyásolhatja a gyógyszerkínálatot is. De az elképzelés, hogy egy nemzet szükség esetén más országok lakóihoz is fordulhat, dehumanizálja a földrajzi határokat átlépő embereket.

Együtt érzek azokkal a sofőrökkel, akik inkább elhagyták az országot és máshol dolgoznak. Sok tekintetben olyan vagyok, mint ők. Nem egy egyetemi végzettség az ami jobbá vagy hasznosabbá tesz egyes bevándorlókat másoknál. Sajnos egyike vagyok azoknak az európaiaknak, akik külföldivé válnak, egy olyan európai országban, ahol tanultam, és ahol történészi pályafutásom nagy részét töltöttem.

Nagyon szerelmes voltam Nagy -Britanniába. Cserediák voltam az EU Erasmus oktatási programjában. Úgy éreztem magam, mintha a tudósok és diákok nemzetközi csapatában lennék. Ez körülbelül egy időben történt azzal, amikor a nemzet menedék lett azon európaiak számára, akik új élettapasztalatokat vagy munkahelyeket kerestek. Azok, akik nem akartak vagy nem tudtak átkelni az Atlanti-óceánon, úgy találták, hogy a „brit álom” egy vonzó lehetőség. Mindig adósa leszek ennek a helynek, ami lehetőséget adott a szakmai fejlődésre.

London, ahol élek, még mindig egy multikulti buborék. Ez egy dinamikus, gyönyörű nagyváros, egy nemzetközi maggal. Itt régen nagyon szívesen fogadták a bevándorlókat. Aztán egyszer csak elkezdték azt mondogatni, hogy „jobb nekünk az EU-n kívül”, mert ők csak elveszik a munkahelyeinket. Ez legitimálta a bevándorlóellenes érzéseket az európai társainkkal szemben. Nem meglepő módon Nagy-Britannia úgy döntött, hogy kilép az Erasmus programból. Túlságosan Európa-párti volt, következésképpen nem felelt meg ennek a burjánzó angol nacionalista ideológiának.

Még egy olyan fantasztikus város mint London sem tudja megállítani az Európa-ellenes nacionalizmus és az imperialista fantáziák hullámát. Sok brit állampolgár a kilépésre szavazott 2016-ban, majd később egy olyan „konzervatív kormány” mellett tette le voksát, amely „a Brexit megvalósítását” ígérte. Ebben az értelemben a 2016. júniusi népszavazás sok európai számára árulásnak hatott. Olyan érzés volt, mint amikor rájössz, hogy a saját partnered megcsal.

2016 óta gyakorlatilag ez folyton az egyik fő téma (a Covid mellett). Most emiatt további munkaerőhiány, emelkedő gázárak, és a szociális juttatások csökkentése várható. Ja és az adóemelésekről ne is beszéljünk.

Gyakorlatilag az egész EU úgy döntött, hogy továbblép. Folyamatosan mennek el az emberek az országból. Sok diákot visszaküldtek hazájába, mert nem rendelkeztek a szükséges vízummal. Most félő emellett, hogy a munkáltatók előnyben részesíthetik azokat a munkavállalókat, akiknek már megvan a letelepedett státuszuk. Tényleg ez az a hely, amibe annyira szerelmesek voltunk?

Én (sajnos) láttam, hogy ez a vihar közeledik, köszönhetően a történelmi ismereteimnek. Volt valami egyszerre homályos és világos a Leave propagandában. A fölény és nosztalgia bizarr keveréke volt. Sok szempontból úgy éreztem, mintha a jobboldali nacionalizmusról és az idegengyűlöletről szóló saját tanulmányaimat írnám épp.

Most már azok közé tartozom, akik úgy döntenek, hogy továbblépnek. A boldogság és szomorúság egyszerre kavarog bennem. Úgy döntöttem, hogy visszaköltözöm a kontinensre. Itt is tudom végezni a munkámat. Sajnos azonban nem mindenki ilyen szerencsés. A járvány ideje alatt nehéz munkát találni és sokan vannak, akik úgy érzik, mintha csapdába estek volna az országban. Remélem, egy napon megtalálják az útjukat – és Nagy -Britannia is.     Forrás

Megosztás