„Vissza kéne menni az irodába dolgozni, nem pedig otthon kienni a hűtőt” – Boris Johnson beszólt a fél országnak a homeoffice kapcsán 1

Boris Johnson azt mondta, hogy emberek millióit szeretné hogy visszatérjenek az irodába dolgozni, mert szerinte nem működik az otthonról történő munkavégzés. A kormányfő a „home office” kultúrát szemlélve azt mondta, hogy ő „a munkahelyi környezetben való munkavégzésben hisz”.

„Vissza kéne menni az irodába dolgozni, nem pedig otthon kienni a hűtőt” – Boris Johnson beszólt a fél országnak a homeoffice kapcsán 3

Azt állította, hogy az emberek „termelékenyebbek, energikusabbak, és jobban tele vannak ötletekkel”, ha kollégákkal veszik körül magukat, és a teli irodák mindemellett segítenek feléleszteni a városközpontokat is. Betekintést engedve saját termelékenységi szintjeibe otthonról való dolgozás közben, Boris Johnson azt mondta, hogy ez többek közt nála is sok „nagyon lassan a hűtőhöz sétálással” járt, és véleménye szerint „sokszor könnyen megfeledkezik róla az ember”, hogy mit is kellene valójában csinálnia.

A miniszterelnök a Daily Mailnek nyilatkozva kijelentette, hogy úgy véli, hogy az olyan technológiát, mint a Zoom és a Microsoft Teams, „sokan ürügyként használják arra, hogy otthon maradjanak”.

“Az otthoni munka során az a tapasztalatom, hogy rettenetesen sok időt töltesz azzal, hogy főzöl magadnak még egy csésze kávét, majd felkelsz, nagyon lassan odasétálsz a hűtőhöz, levágsz egy kis darab sajtot, majd nagyon lassan visszasétálsz a laptopodhoz, de addigra azt is elfelejted, hogy mit is csináltál épp.” – mondta Mr. Johnson.

„Vissza kell szoknunk arra, hogy bejárunk az irodába. Sokan lesznek, akik nem értenek egyet velem, de úgy gondolom, hogy az emberek produktívabbak, energikusabbak, és sokkal inkább tele vannak ötletekkel, ha más emberek veszik körül őket.” – tette hozzá a miniszterelnök úr.

A Whitehall tisztviselői nemrégiben harcba keveredtek a miniszterekkel az otthoni munkavégzés kapcsán. Jelenleg a kormányzati alkalmazottak ezrei kötelesek bemenni a hivatalba heti két-három napot. A miniszterek szorgalmazzák ennek a növelését, de a szakszervezetek erős ellenállást tanúsítanak a teljes visszatérés ellen.

Simon Case, aki szintén a kabinet tagja, várhatóan a következő hetekben komoly erőfeszítéseket fog tenni a témában, mivel attól tartanak, hogy a munkahelyre való visszatérés elmulasztása károsítja a hosszú távú termelékenységet.

A magas rangú köztisztviselőket képviselő FDA szakszervezet tagjai ezen a héten azt mondták, hogy a munka „már nem helyhez kötött dolog”, és arra szólították fel a minisztereket, hogy hagyjanak fel „a követelésekkel, hogy a köztisztviselők térjenek vissza az irodai munkához”.

A harcok akörül, hogy a tisztviselők visszatérjenek-e a hivatalba, csak tovább növeli a feszültséget, miután a miniszterelnök nem olyan rég közölte, hogy 90 000 közszolgálati állás megszüntetését tervezi, hogy ezzel pénzt szabadítson fel a megélhetési válságot enyhítő intézkedésekre. Azt is hozzátette, hogy az így megspórolt milliárdokat adócsökkentésre lehetne fordítani. A szakszervezetek erre heves dühkitörések közepette reagáltak, és az egyik vezető arra figyelmeztetett, hogy a nemzeti sztrájk mint reakció „nagyon is a terítéken van”.

„Vissza kéne menni az irodába dolgozni, nem pedig otthon kienni a hűtőt” – Boris Johnson beszólt a fél országnak a homeoffice kapcsán 4

A brit dolgozók élen járnak a világon abban a tekintetben, hogy nem hajlandók visszatérni az irodába, annak ellenére, hogy a miniszterek a koronavírus-járvány végével nagyon szorgalmaznák, hogy történjen meg. A legfrissebb statisztikák szerint Nagy-Britanniában vannak a legnagyobb arányban azok a dolgozók, akik inkább otthagyják vagy otthagynák a munkahelyüket, csak azért, hogy olyat találjanak, ahova nem kötelező minden nap bejárni.

A világ minden tájáról vegyesen megkérdezett nők 52%-a mondta azt, hogy már váltottak is, vagy elgondolkodtak a munkahelyváltáson a munkavégzés felxibilitásának hiánya miatt. A brit munkavállalók 23 százaléka mondta azt, hogy inkább felmond, vagy új állást keres, ahelyett, hogy visszamenjen teljes munkaidőben az irodába. Eközben az egyik legnagyobb brit mobil-kiskereskedő ma arra figyelmeztetett, hogy az otthoni munkavégzés katasztrófához vezethet a brit gazdaság számára. A Phones4U vezére, John Caudwell is hozzáadta a nevét azon tapasztalt vállalkozók listájához, akik azt mondják, hogy a tartós távmunka komoly károkat okozhat.

Ti mit gondoltok erről? Otthon vagy melóhelyen? Hogy jobb és miért?    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után