Boris 90 000 ember munkahelyének megszüntetését tervezi, hogy pénzt takarítson meg az adócsökkentésre 1

Boris Johnson mintegy 90 000 közszolgálati állás megszüntetésére utasította a minisztereket, hogy pénzt szabadítson fel a megélhetési költségek enyhítésére irányuló intézkedésekhez. A kormányfő csütörtökön állítólag azt mondta kabinetjének, hogy durván az ötödével akarja csökkenteni a kormánynak dolgozó munkaerő létszámát.

Boris 90 000 ember munkahelyének megszüntetését tervezi, hogy pénzt takarítson meg az adócsökkentésre 3

A lépéssel a kormány a becslések szerint 3,5 milliárd fontot takaríthat meg, forrásokat szabadítva fel a megélhetési költségek csökkentésére adócsökkentések vagy egyéb intézkedések révén. Az FDA köztisztviselői szakszervezete azonban figyelmeztetett, hogy ez a „nem átgondolt” javaslat nem vezet egy költséghatékonyabb kormányhoz, és hatással lehet az útlevél-feldolgozásra, az országhatárokra és az egészségügyi ellátásra.

Mr. Johnson azt mondta a Daily Mailnek: “Csökkentenünk kell magának a kormánynak a költségeit, hogy csökkentsük a megélhetési költségeket.” Johnson kabinetbeszélgetését ismerő források azt állítják, hogy azt mondta a minisztereknek, hogy a következő években állítsák vissza a köztisztviselők létszámát a 2016-os szintre. Állítólag a létszám az utóbbi években 475 000 teljes munkaidős állásnak megfelelő méretűre nőtt.

A miniszterelnök azt mondta, hogy a megtakarított milliárdokat adócsökkentésre fordítanák, mondván hogy: “Minden font, amit a kormány az adófizetők zsebében hagy, olyan pénz, amelyet a saját prioritásaikra, saját életükre költhetnek.”

Azt mondta a Mailnek, amely elsőként számolt be a hírről, hogy a köztisztviselők száma eléggé „megduzzadt” a járvány során. Mr. Johnson azt akarja, hogy hamarosan megkezdődjön a toborzás befagyasztása a Whitehallban, és minden betöltetlen állás megszűnjön, hacsak nem a miniszterek által is szükségesnek vélt pozícióról van szó. A miniszterek várhatóan egy hónapon belül beszámolnak a minisztériumaik csökkentésének megvalósítására vonatkozó tervekről.

Dave Penman, az FDA főtitkára kijelentette, hogy a Whitehall 2016 óta tartó bővítésére azért volt szükség, hogy „két példátlan esemény – a Brexit és a Covid-világjárvány – következményeit kezeljük”.

„Kormányozni annyit jelent, mint választani, és végső soron ez a kormány természetesen dönthet úgy, hogy a 2016-os szintre csökkenti a közszférát, de akkor azt is el kell döntenie, hogy a csökkentett közszolgálat mire nem lesz képes többé… Kísérő stratégia nélkül ezek a megszorítások inkább a kormány közszolgálati kultúrháborúinak folytatásának tűnnek, vagy ami még rosszabb, átgondolatlan, elsietett döntéseknek, amelyek nem vezetnek költséghatékonyabb kormányhoz.”

Boris Johnsonra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy tegyen többet a nehézségekkel küzdő családok megsegítéséért a rohamosan emelkedő infláció és energiaszámlák közepette. A kormánypárti parlamenti képviselők adócsökkentéseket sürgetnek, a Munkáspárt pedig azzal vádolja, hogy “nincs egy épkézláb ötlete sem”. Bár a királynő beszédének bevezetőjében megfogadta, hogy az Egyesült Királyságot „újra egyenesbe hozza”, a bejelentett 38 törvényjavaslatban nem volt egy olyan sem, ami komolyabb segítséget nyújtana a nehéz helyzetben levő családoknak…    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után