Vészhelyzet alakult ki az egyik londoni repülőjáraton – az egyik utas annyira rosszul lett, hogy kényszerleszállást kellett végrehajtani 1

Egy easyJet egyik gépnek jóval a felszállás után kellett irányt módosítania, miután az egyik utasnál egészségügyi vészhelyzet alakult ki és azonnali orvosi ellátásra szorult.

Vészhelyzet alakult ki az egyik londoni repülőjáraton – az egyik utas annyira rosszul lett, hogy kényszerleszállást kellett végrehajtani 3

A járat vasárnap reggel 6:40 előtt nem sokkal szállt fel a skóciai Invernessből, és London Gatwick felé tartott, amikor a szóban forgó utas miatt a pilóta kénytelen volt Manchesterben letenni a gépet.

Az utasnak szívproblémái voltak, mondta a Mirrornak a légitársaság egyik szóvivője, és „rosszul érezte magát”, ezért úgy döntöttek, hogy „elővigyázatossági okból” a gépnek le kell szállnia a manchesteri repülőtéren.

Az easyJet szóvivője azt mondta: „Megerősíthetjük, hogy az Invernessből London Gatwickbe tartó EZY846-os járatot ma reggel Manchesterbe kellett átirányítani, mert a fedélzeten egy utas sürgős orvosi ellátásra szorult.”

„Az utast Manchesterben a gép landolását követően a mentősök azonnal ellátták, és a járat valamivel később tovább indulhatott Gatwick irányába. Ügyfeleink és a személyzet biztonsága és jóléte mindig az easyJet legfontosabb prioritása.”

Nem olyan rég a Ryanair egyik járata pedig egy vihar miatt volt kénytelen egészen máshol landolni, mint ahol eredetileg tervezték. Az egyik Manchesterből Stanstedbe tartó gépe egyszer megpróbált leszállni Londonban, de aztán végül több, mint ezer kilométerre, Budapestre terelték át.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után