Végre egy jó hír az árak emelkedésével kapcsolatban Nagy-Britanniában, na de… 1

A legfrissebb inflációval kapcsolatos statisztikai adatok azt mutatják, hogy a júliusi 40 éves rekordmagassághoz képest kis mértékben ugyan, de visszaesett az árak emelkedési üteme.

Végre egy jó hír az árak emelkedésével kapcsolatban Nagy-Britanniában, na de… 3

A szakértők meglepődve tapasztalták, hogy a fogyasztói árindex inflációja 9,9%-ot ért el az előző havi 10,1%-hoz képest az elmúlt 12 hónapra vetítve, annak ellenére, hogy a két hónap között a szakértők arra számítottak, hogy nem változik semerre az infláció mértéke. Az Országos Statisztikai Hivatal szerint ennek a legnagyobb oka a gázolaj és a benzin árának az elmúlt hónapokban bekövetkezett csökkenése volt.

De ugyanakkor nem szabad eközben figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy egyes dolgok viszont még mindig drágulnak, az élelmiszerek és az alkoholmentes italok 13,1%-kal drágultak, és ez legnagyobb mértékben a tej, a sajt és a tojás árának gyors emelkedése miatt van. Az üzemanyagok ára 6,8%-kal csökkent – ez a legnagyobb csökkenés a 2020-as világjárvány kezdeti napjai óta, amikor az olajárak rövid időre negatívba süllyedtek egyes piacokon.

Az ONS eközben arra figyelmeztetett, hogy azért számos árucikk ára továbbra is emelkedik, mondván: „A kisebb, felfelé ívelő hatásokat az élelmiszerek és alkoholmentes italok, a különféle áruk és szolgáltatások, valamint a ruházati cikkek és lábbelik áremelkedése okozta.”

Nicholas Hyett, a Wealth Club befektetési elemzője arra figyelmeztetett, hogy „túl korai még az emelkedő árak elleni háború győzelmét ünnepelni”.

A következőket mondta: „A legfontosabb mindennapi árucikkek és szolgáltatások, például az élelmiszerek és a lakásfűtés továbbra is egyre drágulnak, és kiszívják a készpénzt a fogyasztók pénztárcáiból. Amellett, hogy mindenki életét megkeseríti, ez visszahat a vállalkozásokra is az Egyesült Királyság gazdaságában.”

„Amikor nehéz idők járnak, a nadrágszíjak meghúzódnak, és az emberek a lényegre koncentrálnak – az éttermi borravalók, az új autók és a nyaralások mind megszűnnek eltolódnak, ami nyomás alá helyezi a vállalkozásokat és veszélybe sodorja a munkahelyeket.”

Hozzátette emellett, hogy az élelmiszer, az elektromos áram és a gáz által vezérelt infláció „valószínűleg a legszegényebbeket fogja a legsúlyosabban érinteni, mivel ők jövedelmük jóval nagyobb hányadát költik alapvető javakra, mint a gazdagok”.

Liz Truss a múlt heti miniszterelnöki székbe való kerülése után bejelentette a megugrott energiaszámlákkal szembesülő háztartások támogatására irányuló tervét, de szerinte „lehet, hogy a tél folyamán még több támogatásra lesz szükség, ha az árak emelkedésének üteme ismét felgyorsulna”.

A kisvállalkozásokat és a háztartásokat talán nem vigasztalja az infláció csekély esése, hiszen az érték még mindig közel van 40 éves rekordjához.

Olga Sipcenoka, a hertfordshire-i székhelyű étterem, a Per Tutti alapítója a következőket mondta: „Családi vállalkozásként az infláció miatti aggodalom bénító, és minden egyes nap elteltével érezhetjük annak hatását az eredményünkre. A beszállítók hetente telefonálnak újabb áremelésekkel, ami nagyon megterhelő. Egyelőre nem emeltük árainkat, mivel összhangban kell lennünk helyi versenytársainkkal, köztük néhány nagyon nagy lánccal, és a jelenlegi dilemmánk az, hogy meddig tudjuk lenyelni a többletköltségeket anélkül, hogy azokat a vásárlóra hárítanánk.”

Az Institute for Public Policy Research (IPPR) agytröszt szerint további kormányzati beavatkozásra van szükség az emelkedő árak miatti „egyre nagyobb szegénység és nyomor” megelőzése érdekében.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után