Az Egyesült Királyságra megállapodás nélküli Brexit vár, hacsak Boris Johnson nem tartja be a megállapodás megkötésekor írásban tett ígéreteit – figyelmeztetett az EU főtárgyalója.

Michel Barnier, az EU Brexit főtárgyalója azzal vádolta a brit miniszterelnököt, hogy megpróbál kihátrálni az Európai Bizottsággal aláírt politikai nyilatkozatban szereplő írásbeli kötelezettségvállalásokból. Mr. Barnier szó szerint kijelentette, hogy nem lesz semmiféle kereskedelmi megállapodás, ha a britek nem teljesítik a Brexit megállapodásról szóló dokumentumban foglaltakat méghozzá szóról szóra, és azt is hozzátette, hogy Nagy-Britanniának több a veszíteni valója a tárgyalások kudarca esetén.

„Az Egyesült Királyság először csak egy lépést tett hátrafelé majd még egyet aztán egy harmadikat is,  az eredeti kötelezettségvállalásaihoz képest. Az Egyesült Királyság tárgyalóinak teljes mértékben összhangban kell lenniük azzal, amit a miniszterelnök aláírt velünk. Mivel a 27 állam- és kormányfőnek, valamint az Európai Parlamentnek a memóriája teljesen ép és nem felejtettük el miben állapodtunk meg.”- mondta Mr. Barnier a The Times újságnak adott interjúban.

„Nagyon jól emlékszem a dokumentum szövegére, amit Boris Johnsonnal aláírtunk. És csak azt akarjuk látni, hogy a benne foglaltaknak eleget tegyen. Betűről betűre. És ha ez nem történik meg, akkor nem lesz semmiféle megállapodás.”

Barnier korábban azzal vádolta az Egyesült Királyságot, hogy nem működtek együtt rendesen az EU rendeleteinek és szabványainak kérdéseiről, az emberi jogokról és a halászatról szóló európai egyezmény kapcsán. Válaszul a brit kormány azzal vádolta meg az EU-t, hogy az utóbbi hónapokban a tárgyalások során miattuk nem volt szinte semmi előrelépés.

Mr. Barnier azt nyilatkozta, hogy a tárgyalások igazából a „veszteségek minimalizálásáról” szólnak. Aztán azt is hozzátette: „A Brexitnek csak vesztesei vannak. Igazából senki sem tudta eddig megmutatni, hogy származik-e bárkinek bármiféle előnye a Brexitből.  Eddig legalábbis nem.”

„Ha nem sikerül megállapodásra jutni, akkor annak még további következményei lesznek. És akkor ezeket természetesen hozzá kell majd adnunk a koronavírus-válság már eddig is nagyon súlyos következményeihez. Tehát azt hiszem, hogy közös felelősséggel tartozunk ebben a nagyon súlyos válságban, amely oly sok családot érint … hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a megállapodás elérése érdekében, és nagyon remélem, hogy sikerrel járunk majd.”

Míg az EU exportjának mindössze 7%-a jön Nagy-Britanniába, addig a szigetország exportjának 47%-át veszi fel az EU. Ebből kifolyólag elég valószínű. Hogy a britek jobban kellene, hogy izguljanak a kereskedelmi megállapodás miatt. Márpedig Barnier azt is elmondta, hogy az EU nem fog belemenni semmiféle olyan módosításba, amely hosszú távon károsítja az EU-t, vagy „sérti az egységes piac integritását”.        Forrás