Újabb jó hír a nyáron nyaralni, utazni, hazautazni vágyóknak az oltások kapcsán 1

Az idén nyaralni, utazni, hazalátogatni tervezők milliói számára adhat egy kis extra reményt, hogy a BioNTech vezetője nemrégiben azt nyilatkozta, hogy Európa augusztusig eléri a nyájimmunitást.

Újabb jó hír a nyáron nyaralni, utazni, hazautazni vágyóknak az oltások kapcsán 3

A miniszterek várhatóan május 17-től engedik majd meg a külföldi utazásokat mindenki számára, de kezdetben csak korlátozott számú országba, a hamarosan bevezetésre kerülő jelzőlámpás rendszer szabályai szerint, amelynek részletesebb szabályairól itt olvashattok bővebben. Egyesek azt rebesgetik, hogy első körben durván 30 ország kerül majd a zöld listára, de ezt biztosan egyelőre nem lehet tudni. A közlekedési miniszter azonban azt ígérte, hogy két héten belül nyilvánosságra hozza, melyik ország hova kerül majd besorolásra.

Ugur Sahin, a BioNTech gyógyszercég vezetője, amely a Pfizerrel együtt készítette el az első széles körben jóváhagyott koronavírus elleni vakcinát, az egyik legutóbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy Európa akár már júliusra, de legkésőbb augusztusra elérheti a nyájimmunitást a betegséggel szemben.

Míg az immunizálás ezen kritikus szintjének eléréséhez szükséges pontos küszöb továbbra is vita tárgya, a szakértők többsége szerint a 70 százalék feletti szint már jelentősen korlátozná a koronavírus terjedését egy populáción belül.

Sahin úr elmondta azt is, hogy a BioNTech több mint 30 variánsra tesztelte vakcináját, köztük a jelenleg dominánsra is, amelyet először Nagy-Britanniában észleltek, és megállapította, hogy az oltás jó immunválaszt vált ki szinte mindegyik ellen laboratóriumi körülmények közt. Az először Indiában észlelt új változat kapcsán Mr. Sahin elmondta, hogy az oltás hatékonyságát az ellen még mindig vizsgálják.

„De az indiai változatnak olyan mutációi vannak, amelyeket korábban már megvizsgáltunk, és amelyek ellen az oltásunk is működik, ezért nem aggódom” – tette hozzá.

Sahin úr elmondta emellett, hogy az oltást már megkapott emberek adatai azt mutatják, hogy az immunválasz idővel gyengül, és valószínűleg szükség lesz egy harmadik dózisra is. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a BioNTech / Pfizer vakcina hatékonysága hat hónap után 95% -ról durván 91% -ra csökken. Nagy-Britannia éppen emiatt további 60 millió adagot vásárol a Pfizer / BioNTech vakcinából – jelentette be Matt Hancock egészségügyi miniszter.       Forrás

Megosztás