Újabb hír a külföldi utazások kapcsán a Nagy-Britanniában élőknek - nem lesz olcsó mulatság 1

Újabb hírek láttak napvilágot a külföldi utazásokat illetően a Nagy-Britanniában élők számára. A legfrissebb hírek szerint a miniszterek engedélyezni fogják az ország elhagyását nyaralási céllal már május 17-től, azonban a koronavírus teszteknek köszönhetően nem lesz olcsó mulatság.

Újabb hír a külföldi utazások kapcsán a Nagy-Britanniában élőknek - nem lesz olcsó mulatság 3

A miniszterek várhatóan május 17-től engedélyezik a karantén nélküli utazást néhány olyan „zöld listán szereplő” országba, ahol magas a beoltottak aránya. A tervek szerint a „sárga” és „vörös” kategóriába tartozó országokból visszatérőknek karanténba kell majd vonulniuk az Egyesült Királyságba való visszatérésükkor. Az értesülések szerint még a legbiztonságosabb országokból érkezőknek is indulás előtt is és érkezés után is tesztet kell majd csinálniuk, ami durván 200 font extra költséget jelent. Ez egyben azt is jelenti, hogy első körben jó eséllyel csak a tehetősebbek fogják majd bevállalni az utazást, vagy azok, akiknek „már mindegy mennyibe kerül, csak hadd láthassák végre a szeretteiket”.

A brit kormány közölte, hogy június 28-án felülvizsgálja majd a tervet, és ha minden jól megy, onnantól a borostyán kategóriába sorolt ​​országok esetében is enyhíteni lehet a tesztelésre és a karanténra vonatkozó szabályokat. Ide sorolhatók lesznek majd olyan népszerű európai úti célok, mint Görögország, Spanyolország és Olaszország.

A globális utazási munkacsoport híreit közölve, Grant Shapps közlekedési miniszter megerősítette, hogy a „jelzőlámpás rendszert” fogják használni az országok kockázat alapján történő kategorizálásához. Azt is elmondta, hogy a kormány együttműködik az iparág vezetőivel és a magán tesztelést biztosító szolgáltatókkal a külföldi utazások költségeinek csökkentése érdekében. Ez ha minden jól megy ingyenes indulás előtti tesztekhez és olcsóbb érkezés utáni tesztekhez vezethet a későbbiekben.

A Közlekedési Minisztérium közleménye szerint: “Korai még megjósolni, hogy mely országok mely listán szerepelnek majd a nyár folyamán, és a kormány továbbra is számos tényezőt mérlegel a rájuk vonatkozó korlátozások kapcsán. A terveink szerint Május elejére meghatározzuk, mely országok melyik kategóriába tartoznak majd, valamint megerősítjük, hogy május 17-től folytatódhatnak-e a nemzetközi utazások.”

Boris Johnson a héten elhintette, hogy a zöld kategóriába eső országokból visszatérőknek elég lesz majd az olcsóbb tesztet megcsinálniuk, mondván, hogy szeretné a dolgokat rugalmasabbá és megfizethetőbbé tenni. Azonban a közlekedési miniszter elég egyértelművé tette, hogy ez nem fog megtörténni, amíg erről további egyeztetéseket nem folytatnak az iparág vezetőivel, illetve a teszteket biztosító cégekkel.

A jelzőlámpa rendszerben az értékelések számos tényezőn alapulnak majd, beleértve az ország beoltott lakosságának arányát, a fertőzöttség mértékét, az új változatok megjelenését és az ország hozzáférését a megbízható tudományos adatokhoz.

Ezek az egyes kategóriákra vonatkozó szabályok:

  • Zöld: Nincs szükség arra, hogy karanténba vonulj. Csinálj egy indulás előtti tesztet és egy PCR-tesztet az Egyesült Királyságba való visszatérés második napján.
  • Sárga: 10 nap karantén, kivéve, ha az érkezés után legalább öt nappal elvégzett teszted negatív. Kelleni fog egy indulás előtti teszt és PCR tesztek az Egyesült Királyságba való visszaérkezés második és nyolcadik napján.
  • Piros: 11 napot kell eltölteni egy „karanténhotelben”. Kell egy indulás előtti teszt és PCR tesztek az Egyesült Királyságba való visszaérkezés második és nyolcadik napján.

A szabályok további felülvizsgálatára legkésőbb július 31-ig illetve október 1-ig kerül majd sor.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után