m25 autópálya

A rendőrök kénytelenek voltak erőszakkal eltávolítani a tüntetőket az M25 -ösről, miután rengeteg embert kiakasztva rövid időn belül ötödször blokkolták a forgalmat az Egyesült Királyság legforgalmasabb autópályáján.

m25 autópálya

Az Insulate Britain több mint 30 aktivistája most a Woking melletti 10 -es lehajtónál állította le a forgalmat az M25-ös autópályán. Az egyik rémisztő videón azt is lehet látni, ahogy a csoport egyes tagjai konkrétan kisétálnak az autópályán közlekedő autók közé, és így bénítják meg a forgalmat.

A képeken és videókon az is látszik, ahogy a rendőrök kétségbeesetten próbálják visszaráncigálni a tüntetőket a leállósávba, hogy a járművek tovább haladhassanak. Az aktivistáknak azonban ennek ellenére is sikerült az M25 -ös mindkét oldalán teljesen leállítani a forgalmat egy időre a 9 -es és 10 -es lehajtók közötti útszakaszon.

Úgy kellett leráncigálni a tüntetőket a rendőröknek az autópályáról Angliában 1

A rendőrség egyik szóvivője azt mondta, hogy nem sokkal később az autópálya ezen szakasza újra járhatóvá vált. Ehhez összesen 23 aktivistát kellett a helyszínen letartóztatniuk.

Ráadásul a tüntetőkre még jobban kiakadt mindenki, amikor kiderült, hogy a legutóbbi alkalommal, amikor 6 órára leállították a forgalmat, egy nő lebénult miattuk, miután nem tudták elszállítani a legközelebbi kórházba azt követően hogy stroke-ot kapott.

„Hat órát voltam ott anyámmal, és néztem, ahogy egyre romlik az állapota a szemem láttára, és nem tehettem semmit. Amikor a kórházba értünk, az orvosok azt mondták, ha 90 percen belül odaértünk volna hozzájuk, a tünetei, és a gyógyulási ideje minimális lett volna. Mivel azonban hat óráig volt ebben az állapotban, most teljesen lebénult a bal oldalára.” – mesélte a nő fia sírva.

A tüntetők a múlt héten háromszor is blokkolták a forgalmat az autópályán, és hétfőn ismét visszatértek, a rendőrség, a politikusok és a sofőrök kemény kritikája ellenére. Az aktivisták Priti Patelhez intézett nyílt levelükben azt mondták, hogy „bocsánatot kérnek” az okozott zavarért, de nem hajlandók abbahagyni a kampányt.

Úgy kellett leráncigálni a tüntetőket a rendőröknek az autópályáról Angliában 2

Azt akarják, hogy a kormány csinálja meg a hőszigetelést Nagy -Britannia szociális otthonaiban és csökkentse a szén -dioxid -kibocsátást.

Boris Johnson azt nyilatkozta, hogy a csoport nem ér el semmit azzal, hogy rendszeresen blokkolja a kulcsfontosságú utakat, és a kormány nem fogja ezt hagyni, és el fogják távolítani a tüntetőket, amikor veszélyeztetik infrastruktúrát, vagy amikor komoly gazdasági kár okozásával fenyegetnek.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után