Több száz fontot kaphatnak emberek milliói az egyik legnagyobb pénzintézettől Nagy-Britanniában „csak úgy” 1

Debbie Crosbie, Nagy-Britannia egyik vezető női bankára a tagoknak adományozni kívánt 100 GBP ajándékkal együtt jelentette be a Nationwide legfrissebb pénzügyi eredményeit. A pénzosztás a tagoknak Crosbie idén márciusi döntését követően érkezik, amely során körülbelül 2,9 milliárd fontért megvásárolta a rivális Virgin Money-t.

Több száz fontot kaphatnak emberek milliói az egyik legnagyobb pénzintézettől Nagy-Britanniában „csak úgy” 3

Azt mondta, hogy az ügylet „izgalmas lehetőséget kínál egy változatosabb üzlet létrehozására, amely még több értéket biztosít a Natiaonwide tagjai számára”. A Virgin Money 4,4 milliárd fontnyi eszközértéke 1,5 milliárd fonttal több, mint a 2,9 milliárd font beszerzési ár, ami azt jelenti, hogy a Nationwide a cég könyv szerinti értékéhez képest jelentős kedvezménnyel zárta az ügyletet.

Egy másik felajánlás keretében Ms. Crosbie mind a 16 millió számlatulajdonosnak 5,5 százalékos kamattal kötvényt ajánl fel. A pénzintézet ezen felül 200 fontot ajánl azoknak a meglévő tagoknak, akik még nem használják a Nationwide-ot mindennapi banki ügyintézéseikre, ha most váltanak és folyószámlát nyitnak.

Eredményeit csütörtökön ismertetve a Nationwide közölte, hogy az elmúlt pénzügyi évben 2 milliárd font nyereséget könyvelhetett el, ami némileg elmarad a tavalyi 2,3 milliárd fonttól. Saját bevallásuk szerint a nyereség enyhe visszaesésének oka az a döntés, hogy igyekeztek egy kicsit még jobban a tagok kedvében járni.

Ez magában foglal egy 1,8 milliárd fontos összeget a tagoknak nyújtott jobb megtakarítási rátáknak köszönhetően és 344 millió fontot a 2023-as Fairer Share Payment révén, amelynek keretein belül tavaly 100 fontot küldtek a jogosult tagok számláira.

A cég hozzátette, hogy a jelzálog- és betétállomány tavaly óta nőtt. A jelzáloghitelek egyenlege a legutóbbi eredmények szerint 204,5 milliárd fontra nőtt, szemben a 2023-as 201,7 milliárd fonttal, a tagok betéti egyenlege pedig 6,3 milliárd fonttal nőtt.

A Nationwide emelett a közelmúltban úgy döntött, hogy meghosszabbítja kötelezettségvállalását, és legalább 2028 elejéig nyitva tartja fiókjait ott, ahol már van telephelyük.

Crosbie így nyilatkozott: „Tagjainknak eddig is kimagasló eredményekkel szolgáltunk, és a mostani erős pénzügyi teljesítményünk pedig azt jelenti, hogy tovább növelhetjük a tagok számára biztosított bónuszokat. 2024-ben korlátozott ideig minden tagunk hozzáférhet a Member Exclusive Bond kedvezményes kamataihoz.”

„Azok az arra jogosult tagok pedig, akik minket választottak mindennapi banki tevékenységeikhez, kapni fognak egy újabb ún. Nationwide Fairer Share Payment-et, és ezen felül a tagoknak egy extra 200 GBP-os ösztönzőt is kínálunk, hogy több tagot bátorítsunk arra, hogy fő folyószámlájukat hozzánk helyezzék át.”     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után