A hőmérséklet a sok szeles esős és HAVAS áprilisi napok után végre a jó irányba mozdul el, ugyanis az előrejelzések szerint idén először „dögmeleg” hétvégénk lesz Anglia déli felén.
A fővárosban a hőmérséklet egészen 23C-ig fog emelkedni a hétvége során, ami egyben azt is jelenti, hogy melegebb lesz, mint Ibizán! Na, lehet örülni, ugyanis ilyen sem gyakran mondható el.
Azok után, hogy sajnos a hosszú hétvégénket elmosta az eső a brit szigetek nagy részén, most hétvégén végre lehet napozni, parkba menni, vagy épp ki a betondzsungelből valamerre kirándulni. A statisztikák szerint az évnek ebben a részében a szigetország déli felén az átlagos hőmérséklet 16 C, úgyhogy igencsak jó hír, hogy 6-7 fokkal melegebb lesz, amit érdemes lesz kihasználni.
Itt meg is nézhetitek, milyen gyönyörű kirándulóhelyek, és partszakaszok vannak Nagy-Britanniában, amik kiválóan alkalmasak ilyen időben arra, hogy felkutassuk és megcsodáljuk őket.
A féktelen bulikról, gyönyörű helyekről és forróságról ismert Ibizán is csak 22 fokot jósoltak, Isztanbulban pedig csak 20 fokig kúszik fel a higany a hőmérőben. A hét elején és közepén 16 fok körül lesz a hőmérséklet, azonban a második felére a dél-keleti szél meghozza a várva várt meleget a királyságba.
„Péntek szombat magasságára a hőmérséklet napközben eléri, majd át is lépi a 20 fokot, ami egész hétvégén így is marad. Elég sokan várták már ezt a jó időt.” – nyilatkozta Emma Boorman, a Met Office időjósa. Reméljük mindenki örül a jó híreknek, és sikerül jó hangulatban tölteni a hétvégét minden angliai magyar honfitársunknak! Forrás: http://www.standard.co.uk/
[fblike]
- Így értesülhetsz friss híreinkről azonnal
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (17,000fő)