Az infláció a várakozásokkal ellentétben csökkent Nagy-Britanniában, mivel a hivatalos adatok szerint a szállodai és repülőjegy-költségek csökkenése, valamint az élelmiszerárak növekedésének lassulása segített ellensúlyozni az üzemanyagköltségek megugrását.
Az Országos Statisztikai Hivatal (ONS) szerint az infláció augusztusban 6,7 százalék volt a júliusi 6,8 százalékhoz képest, eltérve Jeremy Hunt pénzügyminiszter jóslatától, miszerint az Egyesült Királyságban az üzemanyagárak emelkedése miatt egy kicsit átmenetileg megugorhat. Ez tavaly február óta a legalacsonyabb érték. Az elemzők azt jósolták, hogy az infláció augusztus hónapban 7,1 százalékra fog emelkedni a meredeken emelkedő üzemanyag-árak miatt.
Grant Fitzner, az ONS vezető közgazdásza a következőket mondta: „Az infláció mértéke ebben a hónapban némileg mérséklődött a szállások és a repülőjegyek gyakran ingadozó költségeinek csökkenése, valamint az élelmiszerárak emelkedésének lassulása miatt.”
„Ezt részben ellensúlyozta a benzin és a gázolaj árának emelkedése a tavaly ilyenkor mért meredek csökkenéshez képest, a 2022 júliusában tapasztalt rekordárakat követően. A maginfláció ebben a hónapban az általános ütemnél nagyobb mértékben lassult, ami többek közt az alacsonyabb szolgáltatás áraknak köszönhető.”
Jeremy Hunt pénzügyminiszter a következőket mondta: „A mai hírek azt mutatják, hogy az infláció kezelésének terve működik ez teljesen világos és egyértelmű. De még mindig túl magas, és ezért még fontosabb, hogy ragaszkodjunk azon tervünkhöz, mely szerint a felére csökkentjük, hogy enyhítsük a családokra és a vállalkozásokra nehezedő nyomást. Ez az egyetlen út a fenntarthatóan magasabb növekedéshez.”
A fogyasztói árindex csökkenése ellenére Rachel Reeves árnyékkancellár a következőket mondta: „Az előrejelzések szerint az Egyesült Királyságban lesz a legmagasabb infláció ebben az évben a nagyobb gazdaságok közül. A miniszterelnök túl gyenge ahhoz, hogy helyrehozza a dolgokat, míg elődje, Liz Truss továbbra is ugyanazokat a változtatásokat favorizálja, amely miatt tavaly összeomlott a gazdaság. A konzervatívok nyomában kő kövön nem marad és ennek az egyszerű emberek isszák meg a levét.”
Azt állította, hogy a munkáspárt által vezetett kormány „növelné a gazdaságunkat, hogy növelhessük az életszínvonalat, csökkenthessük a számlákat, és az ország minden részében jobb lenne a dolgozó emberek helyzete”. Forrás