Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy négy percen belül atomcsapást mérhet Nagy-Britanniára 1

Putyin egyik magas rangú szövetségese atomtámadással fenyegetőzött, amely kevesebb mint négy percen belül kiirthatja egész Nagy-Britanniát. Alekszej Zsuravljov, a Kreml védelmi bizottságának alelnöke azt is állította, hogy Finnországot nagyjából 10 másodperc alatt a földdel tudnák egyenlővé tenni a Sátán-2 hiperszonikus rakétával, és a balti államokat pedig még ennyibe se telne elpusztítani.

Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy négy percen belül atomcsapást mérhet Nagy-Britanniára 3

A tömegpusztító fegyvert Oroszország a múlt hónapban tesztelte, amikor Putyin azt mondta, hogy ez a világon semmihez sem hasonlítható pusztítást tud végezni, és kétszer is meggondolja majd az összes ország, hogy beleavatkozzanak-e az Ukrajna elleni véres háborúba. Azóta az állami tévé többször is azzal fenyegetőzött, hogy felhasználja Nagy-Britanniával szemben, az egyik csatorna a támadás hatásait is szimulálta, egy másik pedig azt állította, hogy az Egyesült Királyságot úgy ahogy van, elsüllyesztené.

A legújabb fenyegetések akkor hangzottak el, amikor egy magas rangú orosz tisztviselő csalódottnak tűnt Vlagyimir Putyin ukrajnai katonai sikereinek hiánya miatt, és egyúttal dühös volt a nyugat ellenük irányuló összefogása miatt. Hatalmas csapást mért Putyinra az is, hogy Finnország a héten bejelentette, hogy csatlakozni kíván a NATO-hoz, ami véget vet a több évtizedes katonai semlegességének.

Zsuravljov egy interjúban azt mondta: „Ha Finnország csatlakozni akar ehhez a blokkhoz, akkor a célunk teljesen jogos – megkérdőjelezni ennek az államnak a létezését. Ez logikus. Ha az Egyesült Államok fenyegeti az államunkat, ám legyen: itt van nektek a Sarmat, és egy marék hamu lesz belőletek, ha úgy gondoljátok, hogy Oroszországnak nem kellene léteznie…  A finneknek hálásnak kellene lenniük Oroszországnak azért, hogy Finnország egyáltalán országként létezik.”

Arra a kérdésre, hogy Oroszország most visszahelyezi-e nukleáris fegyvereit a Finnországgal közös 810 mérföldes határra, így válaszolt: „Miért? Nem szükséges. Szibériából is kilőhetjük a Sarmatot, és még az Egyesült Királyságig is elér. És ha Kalinyingrádból támadunk… a hiperszonikus rakéta 200 másodperc alatt odaér – szóval csak tessék, hajrá, srácok… A finn határon nem stratégiai fontosságú fegyvereink lesznek, hanem Kinzhal-osztályúak, olyanok, amelyek 20 másodperc, de akár 10 másodperc alatt érik el Finnországot.”

Kijelentette, hogy Oroszország jelentősen megerősíti katonai erőit a nyugati szárnyán, azt is hozzátéve, hogy Finnországot az Egyesült Államok és Nagy-Britannia provokálja a NATO-csatlakozásra. „Az Egyesült Államok mindent megtesz annak érdekében, hogy a harmadik világháború megvalósuljon… Csak ne az ő területükön.” – tette hozzá.

Azt mondta, Oroszország „minden bizonnyal” támadni fog atomfegyverrel, ha az ország létét veszély fenyegeti – és arra is utalt, hogy ez már már gyakorlatilag történik… Finnország és Svédország most „egy olyan szövetséghez csatlakozik, amely el akarja pusztítani Oroszországot”. Ezért válaszul mi is meg akarjuk semmisíteni őket” – mondta.

A balti országokra, Litvániára, Lettországra és Észtországra vonatkozó kérdésre azt mondta, Oroszország szükség esetén szétzúzza őket is, ha kell. „Olyanok, mint a büdös poloskák. De szükség esetén össze kell őket törni. Viszont egyelőre nem sok vizet zavarnak.” – tette hozzá.

Oroszország új „nagy fenevada” a hiperszonikus Sarmat, egy 208 tonnás 15 880 mérföld/órás sebességű interkontinentális ballisztikus rakéta. Putyin azt mondta, hogy a fegyver „megállíthatatlan” a Nyugat számára.

A közelmúltban a háborút szító televíziós műsorvezető, Dmitrij Kiszeljov (68) azt mondta orosz televíziós közönségének, hogy Nagy-Britanniát kétféle módon is el tudná süllyeszteni Putyin a legfejlettebb nukleáris fegyvereivel. A Sátán-2 használatát javasolta elsőként Anglia eltörlésére a térképről. Egy másik megoldás pedig a „Poseidon víz alatti robotrepülőgép” lenne, amely segítségével 1640 láb magas szökőárt okozhatnak a brit partoknál.

Moszkva Nagy-Britanniát hibáztatja, amiért nyugati koordinátorként és pompomlányként funkcionál a NATO Putyin ukrajnai inváziójára adott kemény válaszában. Az elemzők azonban úgy vélik, rendkívül kicsi annak a valószínűsége, hogy Oroszország valóban nukleáris rakétákat lőjjön ki. Sokan úgy vélik, hogy az atomtámadással való fenyegetés csak egy taktika része, amellyel elriasztják a nyugatot a további beavatkozástól.    Forrás

Megosztás