David Cameron, Brit miniszterelnök a mai napon Magyarországra látogatott és Budapesten Orbán Viktorral tárgyalt az EU-s helyzet kapcsán.
Abban mind a két kormányfő egyetértett, hogy az EU-nak az egyes országok fölött gyakorolt befolyását ideje lenne újragondolni. Orbán Viktor azt hangoztatta, hogy igenis számít, hogy a magyarokra és más nemzetek polgáraira ne úgy tekintsenek Nagy-Britanniában, vagy más EU-s országokban, mint migráns élősködőkre. A brit miniszterelnök pedig arról beszélt, hogy Nagy-Britannia és az EU kölcsönösen fontosak egymás számára, éppen ezért az lenne a jó, ha a britek egy megreformált EU-ban maradhatnának bent tagként.
A magyar miniszterelnök azt mondta Mr. Cameron-nak, hogy a kint élő és dolgozó magyarok nem élősködők, és hogy többet fizetnek be a brit adórendszerbe, mint amennyit a támogatásokkal elvesznek belőle, és éppen ezért nem szabad őket diszkriminálni. Orbán azt is megjegyezte, hogy Mr. Cameron azon elvárása, hogy a kiérkezőknek 4 évig ne járjon semmiféle támogatás, egy elég nehéz ügy. Ugyanakkor kijelentette, hogy más kelet-európai országokkal együtt dolgozni fognak valamilyen vállalható megoldáson.
„Nyitott vagyok más megoldásokra is… és biztos vagyok benne, hogy meg fogunk tudni egyezni.” – nyilatkozta Mr. Cameron, aki azt is hozzátette, hogy nagyra értékeli a Nagy-Britanniában dolgozó bevándorlók munkáját.
Orbán Viktor a David Cameron által javasolt négy fontos változtatás közül csak a támogatások megvonásával nem értett egyet, a másik háromban azonban teljes mellszélességgel a brit kormányfő mellett áll és támogatja azokat.
„Szeretnénk tisztán és érthetően kihangsúlyozni, hogy mi nem vagyunk migránsok az Egyesült Királyságban. Egy EU-s tagállam állampolgárai vagyunk, akik az Unión belül szabadon, bárhol vállalhatnak munkákat. Nem azért megyünk Nagy-Britanniába, hogy az országtól elvegyünk valamit. Nem akarunk élősködni. Mi dolgozni megyünk oda és én úgy látom, hogy a magyarok jól dolgoznak odakint. Azokat a kint élő magyarokat, akik rendesen dolgoznak, tisztelni kell, és semmilyen módon nem szabad hátrányos helyzetbe hozni.” – mondta Orbán a Cameronnal folytatott beszélgetésében.
A brit miniszterelnök egyébként egész Európában “turnézik” és igyekszik mindenkivel tárgyalni a britek helyzetéről, ami mint mostanra kiderült egész Európát érinti. Az EU kontrollja a tagállamok fölött rengeteg olyan dolgot befolyásol, amit az országok házon belül tudnának orvosolni, de az Uniós jogszabályok valamilyen módon gátat szabnak ennek. Nagy-Britannia kormányfője 4 fő pontban foglalta össze, hogy a bevándorlók áradatának problémáját hogyan lehetne megoldani, és ehhez keres támogatást a tagállamok közt. Amennyiben sikerül kiharcolni valamilyen félmegoldást az EU-nál, úgy maradnak, ha nem akkor viszont népszavazás lesz, hogy a britek maradjanak-e az Unióban vagy sem, de ezt már 26-szor elmondta mindenki, úgyhogy tudjuk.
Cameron óvatosan fogalmazott arról, hogy sikerül-e összehozni a megállapodást a reformjaival kapcsolatban a februári uniós csúcstalálkozóra. Eredetileg tavaly decemberben szeretett volna egyezségre jutni, de most a februári esélyekről is csak annyit mondott, hogy mindent megtesz, hogy sikerre vigye a dolgot. Forrás: http://www.bbc.com/
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (13,900fő)
- Vásárolj szuper, kedvezményes kuponokat oldalunkon
- Próbáld ki az új Hunglia keresőt
- Így tudsz HuNglia ikont rakni mobilodra, hogy a főképernyődről egyből elérd az oldalt
- Ha van egy érdekes sztorid, küldd be: info@hungliaonline.com