A londoni metró alkalmazottai egy új módszert tesztelnek a Holborn metrómegállónál, hogy csökkentsék a dugót, így próbaként az egyik mozgólépcsőt kinevezték „csak állóknak” fenntartottnak.

holbornescalators2511a

A londoni, és sok más helyen is közismert íratlan szabályt, mely szerint a mozgólépcső bal oldalát szabadon kell hagyni azoknak, akik sétálnának felfelé, most egyelőre csak egy kísérlet erejéig, de megtörték. A metróval utazók örömmel fogadták a rendhagyó próbálkozást, hogy ne lehessen sétálni a mozgólépcsőn, aminek a célja az lenne, hogy egyenletesebbé tegye az emberek kifelé történő áramlását a forgalmas aluljáróból.

Az új rendszertől, amit most Holbornnál bevezettek, azt remélik, hogy csökkenteni fogja a metróállomás elhagyásához szükséges átlagos időt. Két alkalmazott ma reggel a csúcsforgalom órái alatt egy-egy megafonnal felszerelkezve beállt a lépcső aljához és tetejéhez és felszólították a folyamatosan érkező emberáradatot, hogy a kiszemelt mozgólépcsőn egyáltalán ne sétáljanak.

how-to-escalator-a-smart-traffic-control-proposition-for-the-busy-london-underground-1

A közösségi oldalakon a jelen lévők egyből elkezdtek posztolgatni, ugyanis elég viccesen indult a dolog, mivel senki nem akart az első lenni, aki megáll, elállva ezzel az összes többi felfelé haladó ember útját. A tradícióikba és a saját kis kialakított szabályaikba oly erősen kapaszkodó angolokat most igencsak sikerült kirántani a komfort zónájukból.

A jelenlévők elmondása alapján jó hangulat lehetett, mindenki nevetett az emberáradatnak megálljt parancsolni próbáló lelkes alkalmazottakon. Közben pedig buzdították és megtapsolták azokat, akik nem engedelmeskedtek.

„Két bátor metró alkalmazott Holbornnál arra próbálja rávenni az embereket, hogy mindkét oldalon álljanak. Az emberek totál kikészültek.” – írta twitteren az egyik arra járó.

„Holborn metrómegálló az egész londoni metróhálózat egyik legforgalmasabb állomása. Rengetegen jönnek, mennek főleg a reggeli és a délutáni csúcsforgalom ideje alatt. 2022-re a tervek szerint kibővítjük a fenti részt és egy új lejárat is épülni fog az állomáshoz, ami 80%-kal növelni fogja az állomás kapacitását. Amíg azonban az nincs kész, alternatív megoldásokat keresünk a dugó csökkentésére. Éppen ezért egy három hetes próba időszakra arra buzdítjuk az utasokat, hogy a felfelé menő mozgólépcsőkön egyáltalán ne sétáljanak. Úgy gondoljuk, hogy ez növelni fogja a lépcsőkre felférő emberek számát, így odalent megszűnik a dugó és a tülekedés.” – nyilatkozta a Central line metróvonal operatív igazgatója.      Forrás: http://www.standard.co.uk/

  • Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (12,300fő), és hivatalos oldalunkhoz (15,700fő).
  • Próbáld ki új szolgáltatásunkat, a Hunglia keresőt.
  • Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, hogy közvetlenül elérd oldalunkat.
  • Ha van egy érdekes, tanulságos angliai magyar sztorid, küldd el: info@hunliaonline.com