Meghalt egy nő a Ryanair egyik Nagy-Britanniába tartó járatán 1

Egy brit származású hölgy életét vesztette a Majorca’s Palma Airport nevű reptéren, a Ryanair egyik Skóciába tartó járatán, felszállás közben.

Az elbeszélések alapján a hölgy nem sokkal azt követően lett rosszul, hogy elfoglalta az ülőhelyét a fapados légitársaság járatán. Az 58 éves nő életét már nem tudták megmenteni.

Meghalt egy nő a Ryanair egyik Nagy-Britanniába tartó járatán 3

Miután hirtelen rosszul lett, mentőt hívtak hozzá, akik pillanatok alatt a helyszínre is érkeztek. Eközben a repülőgépet kiürítették, minden utast leszállítottak róla. A hölgyet többször is megpróbálták újraéleszteni, azonban mindhiába, sajnos az életét nem tudták megmenteni.

A szemtanúk közül többen is arra gyanakodtak, hogy szívroham lehetett a rosszullét és a halál oka. A repülőjárat eredetileg valamikor dél körül kellett volna, hogy felszálljon. Az incidens miatt azonban jó három órával később, helyi idő szerint délután 3:20-kor szállt fel végül a reptérről.

A boncolás eredményei a napokban várhatók, addig még nem lehet biztosat tudni azzal kapcsolatban, hogy mi okozta az utas sajnálatos halálát.

Meghalt egy nő a Ryanair egyik Nagy-Britanniába tartó járatán 4

„Május 22-én a Palma-ból Edinburgh városába tartó járat nem tudott időben felszállni, miután az egyik utas a gépen váratlanul rosszul lett. A mentősök azonnal kijöttek, és a hölgy segítségére siettek, miután a segélyhívás beérkezett, hogy orvosi ellátásra van szükség, azonban sajnálatos módon a hölgy nem sokkal később elhunyt. A Ryanair részvétét nyilvánítja a hölgy hozzátartozói számára.” – áll a légitársaság által kiadott hivatalos közleményben.

Alig néhány hónapja, márciusban egy másik brit állampolgár, a 63 éves Ann Rudkin szintén meghalt az Easy Jet egyik járatán, ami Gatwick repteréről indult,pont amikor a járat leszállt Malagában. A nagymama, akinek két unokája is volt, nem sokkal a halála előtt tért vissza egy karibi hajóútról.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után