Két szuper mai hír a londoni busz, metró és vontjegyek árváltozása kapcsán 1

Mind a felnőttek, mind a gyerekek örülhetnek, ugyanis két jó hír is napvilágot látott ma a londoni tömegközlekedés árait illetően.

 underground-train

A 2016-os évi új metró és buszjegyek valamint bérletek új árai

Boris Johnson, London jól ismert szöszi polgármestere, ma kihirdette a jövő évi új bérlet és jegyárakat. Mindenki örömére, ha egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor a jegyek árait nem emelik jövőre, vagyis szinte minden marad a régi. A buszjegyek továbbra is £1.50-be fognak kerülni (a napi limit £4.50 lesz), míg a metrókra vásárolható „pay-as-you-go” feltöltős jegyek ára két helyen fog csak egy picit módosulni, a többi marad a mostani. Az 1-es, és az 1-2-es zónákra szóló oyster-es menetjegy10p-vel fog emelkedni £2.30-ról £2.40-re, míg az egész napos minden zónára szóló napijegy (travelcard) 20p-vel fog nőni £17.20-ra. Még ez a két kis apró emelés is összesen 43 millió font extra bevételt jelent a tfl-nek éves szinten.

„Nagy öröm számomra, hogy bejelenthetem, hogy ténylegesen befagyasztjuk az árakat, és a következő évben is a jelenlegi áron lehet majd utazni. Eközben természetesen megteszünk mindent, hogy a hálózat minőségét az elvárásoknak megfelelő szintre emeljük.” – magyarázta a polgármester úr.

A jegyek mellett a bérletek árai is sok embert foglalkoztatnak, ezekről pedig annyit érdemes tudni, hogy mind a havi, mind az éves bérletek ára kevesebb, mint 1%-kal fog nőni. Itt érdemes megjegyeznünk, hogy ha akár 200-500 Fontot is akartok spórolni a jövő évi bérlet árából, ami nem kis pénz, akkor ezt itt tudjátok megtenni, ha az idei év vége előtt kiváltjátok az általunk is használt és bevált módszerrel.

Még egy érdekesség, hogy Stratford, West Ham és Canning Town metrómegállók zónák szerinti besorolása megváltozik 3-as zónáról 2-3-as zónahatárra, ami jegyárak szempontjából szintén kedvező a környéken lakóknak.

1155x510-Liverpool-Street-Station

Ingyen utazhatnak az összes vonaton a 11 év alattiak

Több százezer gyerek, és szülei örülhetnek, ugyanis a 11 év alattiak hamarosan ingyen használhatják az összes vonatot Londonban. 2016 január 2-től ugyanis nem kell többé fizetniük a National Rail vonatain sem. Idáig sem kellett fizetniük a buszokon, a metrókon a DLR-on vagy az Overground-on, ha volt velük egy felnőtt, de mostantól a vonatokon is hasonló lesz a helyzet, miután a TfL £500,000-tal megtámogatta a vonatokat üzemeltető cégeket, hogy fedezze a bevételkiesést.     Forrás: http://www.standard.co.uk/

  • Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (12,300fő), és hivatalos oldalunkhoz (15,700fő).
  • Próbáld ki új szolgáltatásunkat, a Hunglia keresőt.
  • Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, hogy közvetlenül elérd oldalunkat.
  • Ha van egy érdekes, hasznos, tanulságos angliai magyar sztorid, küldd el: info@hunliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után