Andy Burnham visszatérése a brit parlamentbe nemcsak a Munkáspárt belső erőviszonyait rendezheti át, hanem akár az egész brit politika következő időszakát is meghatározhatja. A Greater Manchester polgármestereként országos ismertséget szerző politikus a Makerfield időközi választás megnyerésével újra Westminsterbe jutott, és ezzel gyakorlatilag az egyik legesélyesebb kihívóvá vált Keir Starmerrel szemben. A brit sajtóban egyre gyakrabban merül fel, hogy Burnham lehet a következő miniszterelnök, vagy legalábbis az az ember, aki teljesen új irányt adna a Labournek.
Burnham saját politikai és gazdasági elképzelését „Manchesterismnek” nevezi, amelyet leegyszerűsítve úgy ír le, mint üzletbarát szocializmust: erősebb állami szerepvállalást, több helyi döntési jogkört, nagyobb közösségi kontrollt a közlekedés, lakhatás, közművek és oktatás felett, miközben próbálja megőrizni a befektetők bizalmát is. A kérdés most már nemcsak az, hogy át tudja-e venni a Labour irányítását, hanem az is, hogy mit jelentene mindez a brit gazdaság, az adók, a bevándorlás, az egészségügy és akár az EU-hoz fűződő viszony szempontjából.
A „Manchesterism” lényege: kevesebb London, több helyi hatalom
Andy Burnham politikai víziójának középpontjában a devolúció, vagyis a hatalom Londonból a régiókba történő áthelyezése áll. Szerinte Nagy-Britannia túlzottan központosított országgá vált, ahol a gazdasági és pénzügyi döntések jelentős része a fővárosban születik meg, miközben a vidéki városok, ipari térségek és helyi közösségek egyre kevésbé tudják befolyásolni a saját sorsukat.
Burnham azt szeretné, ha a helyi közösségek nagyobb beleszólást kapnának azokba a kérdésekbe, amelyek a mindennapi életüket közvetlenül meghatározzák: a lakhatásba, a közlekedésbe, a közműszolgáltatásokba és az oktatásba. Saját példaként gyakran említi Greater Manchester integrált tömegközlekedési rendszerét, a Bee Networköt, amely szerinte bizonyítja, hogy a helyben tervezett, közösségi szempontokat előtérbe helyező modellek működhetnek.
A mögöttes gondolat egyszerű: ha a helyi vezetők több pénzügyi és döntési jogosítványt kapnak, akkor hatékonyabban reagálhatnak a saját régiójuk problémáira, mint egy távoli londoni minisztérium. Ez a szemlélet különösen vonzó lehet azoknak a brit városoknak és térségeknek, amelyek az elmúlt években úgy érezték, hogy kimaradtak a gazdasági növekedésből.
Adók, kiadások, költségvetés: itt jön a legnagyobb kérdőjel
Bár Burnham sokat beszél arról, hogyan kellene „újrahuzalozni” a brit gazdaságot, a legnehezebb kérdésre – miből fizetné mindezt – egyelőre nem adott teljesen világos választ. A piacok és a befektetők számára ez a legfontosabb pont, hiszen Nagy-Britannia most sem mozog kényelmes költségvetési helyzetben.
Burnham ugyan azt ígéri, hogy betartja a jelenlegi fiskális szabályokat, vagyis nem engedi elszállni a mindennapi állami költéseket, és kitart a Labour 2024-es vállalása mellett is, miszerint nem emelné a dolgozó embereket terhelő fő adókat. Ez azt jelenti, hogy nem nyúlna a jövedelemadó, a munkavállalói National Insurance vagy az áfa alapkulcsához sem – márpedig ezekből folyik be a brit állam bevételeinek nagy része.
Közben viszont Burnham többször arról beszélt, hogy a privatizáció és a dereguláció hosszú évei meggyengítették az államot, és sokszor végső soron még drágábbá is tették a rendszert. Jó példa szerinte a szociális bérlakások hiánya: mivel nincs elég megfizethető lakás, az állam jelentős összegeket fizet ki lakhatási támogatásként, amelyek végül magánbérbeadóknál landolnak. Burnham ebből azt a következtetést vonja le, hogy bizonyos területeken az állami vagy közösségi kontroll erősítése hosszú távon nemhogy nem drágább, hanem épp olcsóbb lehet.
A gond csak az, hogy a befektetők és az elemzők egy része még mindig bizonytalan abban, hogy ez országos szinten is működőképes modell lenne-e. Greater Manchesterben Burnham népszerű és eredményes vezetőnek számít, de az már egészen más lépték, amikor valakinek az egész Egyesült Királyság költségvetését, adórendszerét és adósságpiaci hitelességét kell menedzselnie.
Bevándorlás, szociális ellátás és az NHS: Burnham keményebb és puhább is lenne egyszerre
A bevándorlás kérdésében Burnham álláspontja jóval összetettebb annál, mint amit sokan elsőre gondolnának. Bizonyos szigorításokat támogat azok közül, amelyeket az utóbbi időszakban a brit belügyi vezetés vezetett be a legális és illegális migráció korlátozására, különösen a La Manche csatornán érkező kiscsónakos átkelések ügyében. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a menekültek számára biztonságos, legális útvonalakat kell biztosítani, és azoknak, akik már az országban vannak, de az elhúzódó bevándorlási eljárások miatt „függő helyzetben” élnek, nagyobb esélyt kellene adni a munkavállalásra.
Ez a megközelítés azt sugallja, hogy Burnham nem a teljes nyitás vagy a teljes szigor oldalán áll, hanem inkább egy olyan rendszert képzel el, amely egyszerre próbál kemény lenni a szabálytalan migrációval szemben, miközben kevésbé hagyja tétlenségre kényszerítve azokat, akik már bent vannak az országban.
Az egészségügy és a szociális ellátás területén szintén komoly reformokat helyezett kilátásba. Korábbi egészségügyi miniszterként Burnham régóta azt mondja, hogy a brit szociális ellátórendszer megerősítése nélkül az NHS terhei nem csökkenthetők érdemben. A brit rendszer egyik legnagyobb problémája, hogy az idősellátás és a gondozási szektor finanszírozása évek óta válságközeli állapotban van, emiatt pedig rengeteg ember az NHS-re szorul olyan esetekben is, amikor valójában szociális vagy otthoni ellátásra lenne szüksége. Burnham azt szeretné, ha ezt a rendszert új alapokra helyeznék, és még az örökösödési adó bizonyos átalakítását is megvizsgálná a finanszírozás érdekében.
És mi a helyzet az EU-val? Brexit-párti nem lett, de most nem ez az első számú csatája
Burnham a 2016-os Brexit-népszavazáson a maradás mellett kampányolt, és később egy második referendum gondolatát is támogatta. Korábban azt is mondta, hogy szeretné még megélni, hogy az Egyesült Királyság egyszer újra közelebb kerüljön az Európai Unióhoz, vagy akár vissza is lépjen. Mostanra azonban látványosan óvatosabb lett.
A Makerfield-kampányban már egyértelműen azt hangsúlyozta, hogy nem az EU-hoz való visszalépés a prioritása, és tiszteletben tartja a népszavazás eredményét. Ez politikailag érthető lépés: a Munkáspártnak jelenleg sok olyan választókerületben kell versenyképesnek maradnia, ahol a Brexit támogatottsága korábban erős volt, és Burnham aligha akarja azzal kezdeni az országos építkezést, hogy újranyitja az egyik legmérgezőbb brit politikai vitát.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy Burnham ne képzelne el szorosabb együttműködést Európával. Sokkal inkább arról van szó, hogy rövid távon nem a visszalépésről beszélne, hanem a brit gazdaság, a közszolgáltatások és a regionális fejlődés újraszervezéséről – és csak ezután jöhetne szóba bármiféle nagyobb EU-s újraközeledés.
Miért lehet ez fontos az Angliában élő magyaroknak?
Ha Burnham valóban átveszi a Labour irányítását, az nemcsak Westminster belügye lesz, hanem nagyon is kézzelfogható következményei lehetnek a kint élők mindennapjaira. A helyi közlekedés, a lakhatási politika, a szociális ellátások, a közszolgáltatások és a munkaerőpiac működése mind olyan terület, amely közvetlenül érinti az Egyesült Királyságban élő magyarokat is.
Különösen érdekes lehet Burnham bevándorlási álláspontja, mert ha valóban lazítana azon, hogy a már az országban lévő, de elakadt státuszú emberek dolgozhassanak, illetve ha a helyi közösségek több pénzt és döntési jogot kapnának lakhatásra, közlekedésre vagy képzésre, az közvetve a kelet-európai bevándorlókat is érintheti. Emellett az sem mellékes, hogy Burnham gazdasági modellje mennyire tudná kezelni a brit növekedési gondokat, mert végső soron ez hat a bérekre, a munkahelyekre, a megélhetési költségekre és a közszolgáltatások minőségére is.
Burnham tehát jelenleg nemcsak egy népszerű városi vezető, aki visszatért Westminsterbe, hanem potenciálisan az a politikus, aki újradefiniálhatja, mit jelent a Labour a Brexit utáni Nagy-Britanniában. A következő napok és hetek megmutathatják, hogy ebből valóban miniszterelnöki pálya lesz-e – vagy csak egy újabb nagy brit politikai kísérlet.