Jó hír az oltási igazolványok belföldi használatát illetően Nagy-Britanniában 1

A kocsmákba és éttermekbe történő belépéshez szükséges kötelező Covid igazolványok a legfrissebb hírek szerint „már nem szerepelnek az étlapon”, és a kormány felülvizsgálata valószínűleg azt javasolja majd, hogy csak nagyobb rendezvények esetén legyenek szükségesek az említett dokumentumok.

Jó hír az oltási igazolványok belföldi használatát illetően Nagy-Britanniában 3

Michael Gove, a kabinet hivatalának minisztere várhatóan a csütörtöki nap folyamán a parlamenti képviselőkhöz intézett írásbeli nyilatkozatában ismerteti a Covid igazolványok felülvizsgálatának eddigi eredményeit a Guardian értesülése szerint. A felülvizsgálat persze még folyamatban van, és változhat.

Az úgynevezett vakcinaútlevelek használatára vonatkozó tervek jelentős ellenállást és feszültséget váltottak ki a konzervatív képviselők körében, ugyanakkor Boris Johnson több interjúban is azt nyilatkozta, hogy támogatja azok belföldi használatát.

A Kabinetiroda forrásai megerősítették, hogy a vizsgálat a Covid-tanúsítványok használatát (amely bizonyítja hogy megkaptuk az oltást, a közelmúltban lett negatív tesztünk vagy a víruson már átestünk) elsősorban nagyobb rendezvényekhez javasolja, például színházakban, koncerteken vagy sportarénákban. Egy Whitehall-i forrás elárulta, hogy az intézkedéseket mérlegelő csapat úgy döntött, hogy a „nagyobb kockázatú, nagy eseményekre” összpontosít, nem pedig arra, hogy megkönnyítsék a tanúsítványok használatát kisebb helyeken, például kocsmákban.

A vizsgálat azonban nem zárta ki, hogy a landlordok és az étterem tulajdonosok maguk döntsék el, hogy milyen feltételekkel léphet be valaki az adott vendéglátóhelyre.

Fennáll annak a lehetősége is, hogy a Covid tanúsítványokat kisebb helyszíneken is bevezetik majd ősszel, ha a Covid-19 esetek száma újra emelkedni kezdene, hogy így a helyek nyitva maradhassanak.

A Kabinetiroda azt is vizsgálja, hogy azok a helyszínek, amelyeken a belépéshez a tanúsítványra lesz szükség, így megengedhetik-e a szociális távolságtartási szabályok enyhítését – ez ugyanis nagy ösztönzést jelentene azoknak a helyszíneknek, amelyek a jelenlegi korlátozások mellett csak jóval alacsonyabb kapacitással működhetnek.

Nemrég azt is nyilvánosságra hozták, hogy a kormány a Covid tanúsítványok bevezetéséhez egy módosított NHS alkalmazást kíván használni, amely nemzetközi utazásokhoz is használható lesz a tervek szerint. Papír alapú dokumentumot azok kapnak majd, akik nem használnak okostelefont.        Forrás

Megosztás