teherautó sofőr üzemanyag válság

Miközben Nagy-Britannia számos iparága szenved a teherautó sofőrök hiánya miatt, a britkormány megígérte, hogy 5000 külföldi sofőrt hívnak be az országba, méghozzá úgy, hogy ideiglenes vízumot kínálnak nekik nagyjából év végéig. Azonban a szigetországot már korábban elhagyó EU-s kamionsofőrök közül egyre többen és egyre hangosabban nevetnek az ajánlaton.

teherautó sofőr üzemanyag válság

Tomasz Orynski, lengyel származású teherautó sofőr részletesen megosztotta gondolatait a sofőrhiányt és a brit helyzetet illetően, és elmondta, hogy egyáltalán nem gondolja hogy a sofőrök közül bárki is túlságosan szívesen otthagyna mindent, hogy jöhessen Angliába dolgozni egészen Karácsonyig. Hozzátette emellett, hogy az Egyesült Királyságban biztosítják a legrosszabb feltételeket Európán belül a sofőrök számára. Saját véleménye szerint, az emberek nem fogják elhagyni stabil, jobban fizető állásaikat külföldön, csak azért hogy „egy üvegbe pisálhassanak az M25 -ösön”.

„Boris Johnsonnak abba kellene végre hagynia azt, hogy Nagy-Britanniát, mint valami dicsőség birodalmat képzeli el, és helyette bele kellene néznie a tükörbe, és fel kéne végre fognia, hogy ez már nem az az ország, mint ami volt. Nagy-Britannia mára már csak egy a sok ország közül [a járművezetők számára is], és ráadásul sok szempontból kevésbé vonzó itt jelenleg a munkaerőpiac.”

„A fizetés nem valami hajde, a sztenderdek pocsékak és emellett a tisztelet a sofőrök irányába elszomorító… és ráadásul nem csak a kelet-európai sofőrökről beszélek, hanem úgy általában.”

Tomasz elmondta azt is, hogy a kamionosok rendszeresen órákat de van olyan is, hogy napokat kell, hogy várjanak az áru be- vagy kirakodására az Egyesült Királyság raktáraiban. Ráadásul rengetegszer vannak megaláztatásnak kitéve és nagyon sok egyéb atrocitás éri őket. Míg Európa többi részén ingyenes a parkolás a benzinkutaknál, Nagy-Britanniában éjszakánként körülbelül 30 fontot számítanak fel ezért. Arról nem is beszélve, hogy sok helyen ezért a pénzért még a zuhanyzót vagy a WC-t sem lehet használni.

Azt is elmondta, hogy az Egyesült Királyságban töltött 15 éve alatt az autópályák melletti  pihenők nem fejlődtek semmit. Eközben máshol, különösen Kelet-Európában sokkal jobbak lettek a sofőrök számára biztosított körülmények.

„A lengyel cégek biztosítanak fekvő alkalmatosságot a több napos utakra az olyan járművekben, ahol ez nincs beépítve. Angliában azonban a cégeknek a legtöbb helyen természetes az, hogy majd elalszol az ülésen keresztbe fekve. Ez is jól mutatja milyen alacsonyak a standardok. Arról már ne is beszéljünk, hogy a WC-k mennyire sok helyen ki sincsenek építve.”

„Nem véletlen az sem, hogy még a Spitting Image-ben is, amikor Tom Cruise egy teherautót vezetett, egy üveg volt mellette a műszerfalon, benne némi sárga folyadékkal. És garantálhatom, hogy az nem Irn Bru volt…Fiatalabb koromban stoppos voltam, és bejártam egész Európát, és soha nem láttam sehol máshol ezeket a sárga üvegeket a kocsikban, csak az Egyesült Királyságban.”

A rossz munkakörülményeken túl a Brexit az Egyesült Királyságot egy jóval ellenségesebb környezetté tette a külföldi munkavállalók számára. Tomasz elmondta, hogy személyesen is tapasztalt rasszizmust a munkája során, és az összes lengyel kamionos barátja közül, akik az Egyesült Királyságban éltek, amíg az EU-ból ki nem lépett, mostanra csak ő maradt. De azt mondta ő is fontolgatja, hogy lelép.

Keményen kritizálta emellett a kormányt, amiért úgy kezelik a bevándorlókat, mintha egy csap lenne, amit csak úgy kedvükre kinyitnak vagy elzárnak, és azt is hozzátette, hogy ha a miniszterek külföldi munkavállalókat akarnak bevonzani az országba, akkor előbb talán jobb fizetéseket és feltételeket kellene kínálniuk.

Tomasz azt mondta, a közösségi oldalakon a legtöbb kommentelő már csak nevet ezen az egészen, amit a britek csinálnak…

„A Brexit az Brexit”… megszavaztátok, aztán közöltétek, hogy azt akarjátok hogy menjünk haza, hát hazajöttünk.  – ilyen egy vidámabb hangvételű komment.

„Dugjátok fel magatoknak a vízumotokat azután ahogy velünk bántatok Manstonnál tavaly karácsonykor.” – és ilyen egy mérgesebb kommentelő reakciója. (Több ezer teherautó sofőr rekedt a manstoni repülőtéren Kentben tavaly decemberben, amikor Franciaország lezárta határait az Egyesült Királysággal szemben a Covid járvány miatt.)  Forrás

„Köszi szépen, de nem, Miniszterelnök úr” – megszólaltak más EUs teherautó sofőrök is

Ennyit keresnek a teherautó sofőrök Nagy-Britanniában

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után