Nottingham város önkormányzata csődöt jelentett, ami azt jelenti, hogy leállít minden kiadást, kivéve azoknak a szolgáltatásoknak az üzemeltetését, amelyeket a törvény szerint biztosítania kell.
Egy nemrégiben megjelent jelentés szerint a Munkáspárt által irányított tanács 23 millió GBP-os túlköltésben van a 2023–2024-es pénzügyi évben. Az elmúlt években folyamatosan pénzügyi problémák gyötörték, és már a kormány is figyelemmel kísérte a helyzet alakulását egy ideje.
Az önkormányzat pénzügyi igazgatója szerint a hatóságok nem tudnak kiegyensúlyozott költségvetést biztosítani. Az 1988. évi önkormányzati pénzügyekről szóló törvény 114. cikkelye alapján tehát most csődöt jelentettek. Kiderült, hogy az önkormányzat már a hónap elején fontolgatta a közlemény kiadását.
A hatóság a gyermek- és felnőtt szociális ellátás iránti megnövekedett igényt, a hajléktalanság növekedését és a megemelkedett infláció hatását jelölte meg a kialakult pénzügyi helyzet fő okaiként. Ezenkívül azt mondta, hogy „a pénzügyi irányítással kapcsolatos múltbeli problémák, amelyek a fejlesztési és biztosítási testület kinevezéséhez vezettek”, és az elmúlt pénzügyi évben a túlköltekezés is nagyban hozzájárultak a helyzet eszkalációjához.
A tervek szerint következő 21 napon belül megbeszélésre kerül sor a helyzet megvitatására, és az önkormányzat szóvivője közölte, hogy a honlapjukon egy külön oldal tájékoztat majd a fejleményekről.
Őszintén szólva sokaknak ez nem okoz nagy meglepetést. Nottingham város önkormányzata évek óta küszködik a több millió fontos költségvetési hiányokkal, és a szolgáltatások csökkentésére vonatkozó bejelentések már szinte rendszeres éves eseménnyé váltak.
A felelős minisztérium szóvivője a következőket mondta: „A törvényben biztosított jogkörünket felhasználtuk arra, hogy tavaly komoly kormányzási és pénzügyi kérdésekben avatkozzunk be a Nottingham City Council működésébe, és egyértelmű, hogy számos dolgon javítani kell.”
“Aggodalmunkat fejeztük ki amiatt, hogy az önkormányzat nem igazán igyekszik e kihívások kezelését illetően, a Fejlesztési és Biztosítási Testület erőfeszítései ellenére sem. A miniszterek egyértelművé tették, hogy az önkormányzat feladata a szükséges fejlesztések végrehajtása. Fel fogjuk mérni a helyzetet, és alaposabban kivizsgáljuk, hogy milyen további lépésekre lesz szükség.”
A közösségi médiában kiadott közleményében a város önkormányzata azt mondta, hogy a szolgáltatások iránti kereslet növekszik, miközben “reálértéken minden évben egyre kevesebb a kormány által rendelkezésre bocsátott származó büdzsé”. Forrás
- Csődbe ment Birmingham, Anglia 2. legnagyobb városa – a brit kormány sürgősségi beavatkozásra készül