"Boris Johnsonnak távoznia kell, ha büntetést kapott a Lockdown bulik miatt" 1

Boris Johnsonnak le kell mondania a miniszterelnöki posztról, ha pénzbírságot szabnak ki rá a Downing Street 10. alatti kijárási tilalmat megszegő partik miatt – mondta Angela Rayner, a Munkáspárt vezető helyettese.

"Boris Johnsonnak távoznia kell, ha büntetést kapott a Lockdown bulik miatt" 3

Rayner a Sky Newsnak elmondta, hogy Boris Johnson és a miniszterek, köztük Rishi Sunak pénzügyminiszter pozíciója “tarthatatlan” lenne, ha a Metropolitan Police vizsgálata arra a következtetésre jutna, hogy megszegték az amúgy mindenkire egyformán vonatkozó szabályokat. Ez néhány héttel azután hangzott el, hogy Sir Keir Starmer úgy tűnt, felhagyott a miniszterelnök lemondatására irányuló követeléseivel, és azt mondta, hogy az ukrajnai invázió idején fontosabb, hogy az ország „egységet” mutasson.

A Met’s Operation Hillman vizsgálata alapján várhatóan ma küldik ki az első büntetéseket, ami alapján 20 főnek kell szembenéznie a fejenként legalább 100 font mértékű bírsággal. Will Quince miniszter egyelőre nem volt hajlandó megmondani, hogy a miniszterelnöknek távoznia kell-e, ha a megbírságoltak között van.

A gyermekek jogaiért felelős miniszter a Sky Newsnak azt mondta: “Megértem a hatalmas közérdeklődést, és teljesen értem a felháborodás mértékét is, mert a megtörtént eseményeknek nem lett volna szabad megtörténniük.” Arra a kérdésre azonban, hogy a miniszterelnöknek le kell-e mondania, ha bűnösnek találják, azt válaszolta: “Mivel ez egy folyamatban lévő, a Metropolitan Police fennhatósága alá tartozó ügy, egyszerűen nem helyénvaló, hogy kommentárt fűzzek hozzá. Erre a kérdésre nem várhatják tőlem, hogy válaszoljak.”

Később ugyanerre a kérdésre Rayner egyszerűen azt válaszolta: “Igen.” A Munkáspárt vezető helyettese a Sky Newsnak így nyilatkozott: “Ezek voltak azok a szabályok, amelyeket a miniszterelnök mindenkivel betartatott. Embertársainknak még akkor is tartaniuk kellett magukat ezekhez a szabályokhoz, amikor szeretteik haldokoltak és nem látogathatták meg őket utolsó óráikban a kórházban. Ha a miniszterelnököt megbüntetik, mert megszegte a saját szabályait, akkor szerintem a pozíciója tarthatatlan.”

Ha nevet, tréfát csinál a saját szabályaiból és partizik, majd minderről hazudik egyszerűen nem állhat az emberek elé mondván: “Én az Önök érdekeit képviselem és az alapján cselekszem!”

Rayner azt mondta, hogy az ukrajnai válsággal kapcsolatos pártok közötti egység “nem teszi semmissé” a miniszterelnök magatartásával kapcsolatos kérdéseket. A Johnson elleni vádakat “szégyenletesnek” minősítve azt mondta: “Az országnak olyan miniszterelnök kell, akiben megbízhat, hogy helyesen cselekszik, és a brit közvéleményt, érdekeinket és biztonságunkat helyezi előtérbe.”

A Met 12 eseményt vizsgál, köztük hatot, amelyeken állítólag Johnson is részt vett. A múlt héten kiderült, hogy a nyomozók megkezdték a legfontosabb tanúk kihallgatását. A Fővárosi Rendőrség tájékoztatása szerint több mint 100 kérdőívet küldtek ki a kitudódott összejöveteleken résztvevőknek.

Ezek közé tartozik a „bring your own booze” (hozd magaddal amit iszol) esemény, amelynek részleteit a miniszterelnök magántitkára, Martin Reynolds 2020 májusában e-mailben küldte ki a Downing Street 10 dolgozóknak, valamint egy meglepetés összejövetel Johnson születésnapja alkalmából, amit 2020 júniusában tartottak meg.

A fővárosi rendőrség megerősítette, hogy a Downing Streeten és Whitehall-ban eddig 20 Covid-dal kapcsolatos törvénysértés történt, ami büntetést vont maga után, de nem volt hajlandó megnevezni az érintett személyeket. A rendőrség nem erősítette meg a pénzbírság nagyságát, amely az érintett időszakban 100 és 10 000 font között mozgott, az akkor érvényben lévő törvénytől, az összejövetel méretétől és az adott személy pozíciójától függően.

A liberális demokraták vezetője, Sir Ed Davey szintén távozásra szólította fel Johnsont.
“Ha Boris Johnson azt hiszi, hogy megúszhatja a Partygate-et azzal, hogy drága ügyvédeket fizet, és a fiatal alkalmazottakat a farkasok közé veti, akkor téved” – mondta Davey. A Downing Street 10. egyelőre nem volt hajlandó közölni, hogy Mr. Johnson lemond-e miniszterelnöki posztjáról, amennyiben ő is kap büntetést…   Forrás  Szerző: Válóczi Andrea

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után