Boris Johnson nyilatkozott: szigorítások következnek Nagy-Britannia több területén 1

Boris Johnson, brit miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy szigorúbb intézkedésekre lehet szükség a koronavírus leküzdésére „az ország számos régiójában”.

Boris Johnson nyilatkozott: szigorítások következnek Nagy-Britannia több területén 2

A miniszterelnök vasárnap megjelent Andrew Marr műsorában, és többek közt azt is elhintette, hogy ezek az új korlátozások a „következő hetekben” várhatóak. Amikor az utóbbi napokban sokat emlegetett 5. készültségi szint bevezetéséről kérdezték, Johnson azt felelte, hogy erre most nem szeretne reagálni, de annyit elmondhat, hogy újabb intézkedésekre lesz szükség.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy az országos szintű lockdown-ok, nem jelentenek végleges megoldást a koronavírus ellen, mindössze időt lehet velük nyerni. „Ha meg akarja állítani a koronavírus terjedését, akkor természetesen bármely kormány előtt nyitva áll az egész gazdaság lezárásának lehetősége egy adott időtartamra. Azonban ha visszatekintünk és megvizsgáljuk akármelyik eddigi ilyen szituációt, mindössze annyit csinálnak, hogy egy időre lelassítják a járvány terjedését.” – magyarázta Mr. Johnson.

Személyes véleménye szerint a tömeges oltási program lehet a kiút a mostani többszintű rendszerből.

„Amit jelenleg használunk, ez a többszintű rendszer, egy igen kemény, szigorú rendszer … és sajnos valószínűleg hamarosan mégkeményebbé válik a dolgok kordában tartása érdekében. De természetesen utána felülvizsgáljuk majd. És azt se felejtsük el, hogy szerencsére az oltás hamarosan tízmilliók számára elérhetővé válik az ország minden részén.”

A miniszterelnök a műsorban azt is kiemelte, hogy az angliai általános iskolások szüleinek hétfő reggel vissza kell küldeniük gyermekeiket az osztályterembe, ha iskoláik nyitva vannak. Boris Johnson megnyugtatta a szülőket, hogy az iskolákban a gyermekeik biztonságban vannak, és az új Covid-variáns elkapásának kockázata a fiatalok számára „nagyon-nagyon kicsi”.

Sir Keir Starmer, a munkáspárt vezetője a vasárnapi nap folyamán arra szólította fel a brit kormányt, hogy a Covid-19 fertőzések számának drasztikus emelkedése miatt 24 órán belül rendeljenek el egy újabb országos szintű lezárást. Eközben Nagy-Britannia sajnos újabb negatív rekordot döntött meg a koronavírusos megbetegedések kapcsán, mivel alig egy nap alatt több, mint 57 ezer új koronavírusos beteget regisztráltak az országban.       Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után