Ma veszi kezdetét a Brexittel kapcsolatos jogi kifogás meghallgatása, amelyben próbálják megállítani Theresa Mayt abban, hogy a Parlament előzetes jóváhagyása nélkül indítsa el az 50. cikkelyt. Az esetről úgy beszélnek, hogy generációk óta nem volt még ennyire fontos alkotmányos ügy a terítéken. Azonban, ki is vitte ezt a Legfelsőbb Bíróság elé elsőként? És mit hoz fel a kormány a maga védelmében?
Először is, miért kötött ki az ügy a bíróságon?
Theresa May végre, bejelentette, hogy az 50. cikkelyt jövő év márciusában fogja aktiválni. A Brexit-ellenesek azonban, jogi eljárást indítottak a megakadályozására, amíg erre a Parlamenttől beleegyezést nem kap. A bíróságnak ezért, el kell döntenie, kinek áll hatalmában értesíteni Brüsszelt arról, hogy Britannia kilép az 50. cikkely értelmében — a parlamentnek vagy a minisztereknek?
Hogyan érvel ezzel szemben a kormány?
A kormány jogászai ma három bíró előtt érvelnek arról, hogy jogilag May-t illeti meg az a királyi kiváltság, hogy elkezdje a Brexit folyamatát. Jeremy Wright főállamügyész, a kormány vezető törvénytisztje, azt mondta, hogy az EU referendumot parlamenti törvény fogadta el és ennek így is kell maradnia.
Wright azt mondta, hogy nincs helye próbálkozásoknak az EU-ban való maradás érdekében, vagy azért, hogy „újra csatlakozzunk a hátsó ajtón keresztül”, és nincs helye egy második népszavazásnak sem. „Tiszteletben kellene tartani az eredményt és a kormány pontosan ezt szándékozik tenni.” — tette hozzá.
Mit jelent a királyi előjog?
A királyi kiváltság megengedi a kormánynak az uralkodó nevében, hogy a külügyeket intézze és nemzetközi megállapodásokat kössön. Azonban, a kampányolók érvelése szerint, a királyi előjog használata ellenkezik az Európai Közösségek Törvényében (1972) foglalt jogokkal, amelyek az EU-s törvényeket részben az Egyesült Királyság törvényeivé is tették. Ráadásul, csakis a Parlament rendelkezik azzal a hatalommal, hogy azt a törvény szerint hatályon kívül helyezze.
Ki terjesztette elő az ügyet?
Gina Miller, egy Londonban élő befektetési alapkezelő, aki a maradásra szavazott a június 23-i népszavazáson. Miller a következőket mondta: „Ez az ügy csakis a parlament szuverenitásáról szól. Nagyon fontos, hogy a (az 50. cikkellyel kapcsolatos – szerk.) kérdéssel komoly és felnőtt módon foglalkozzunk. Biztosítjuk azt, hogy ez meg is történjen.”
Az első, aki azt kérelmezte, hogy jogi kifogást nyújthasson be a Brexittel kapcsolatban, egy Deir Dos Santos nevű londoni fodrász volt. Ő abba a széles táborba tartozik, akik támogatják Miller bírósági felülvizsgálatra benyújtott kérelmét.
Ki hallgatja meg az esetet?
Lord Thomas, a polgári ügyek legfőbb bírája ül majd a bírói padban Sir Terence Etherton kancelláriai törvényszéki bíróval. Kíváncsian várjuk a bírósági meghallgatás eredményét. Szerintetek el tudják érni, hogy a parlament szavazhasson a brexitről? Forrás: metro
- Így értesülhetsz friss híreinkről azonnal
- Csatlakozz a legjobb angliai magyar facebook csoporthoz
- Kövesd a Hunglia facebook oldalát
[fblike]