Az Egyesült Királyság lesz az egyik legrosszabbul teljesítő gazdaság idén – az IMF figyelmeztetése és a pénzügyminiszter reakciója 1

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az Egyesült Királyság a világ egyik legrosszabbul teljesítő nagy gazdasága lesz idén. A jelentés szerint az Egyesült Királyság gazdaságának teljesítménye 2023-ban a legrosszabb lesz a 20 legnagyobb gazdaság, a G20-ak közül, amely magában foglalja a szankciók által sújtott, háborúban álló Oroszországot is.

Az Egyesült Királyság lesz az egyik legrosszabbul teljesítő gazdaság idén – az IMF figyelmeztetése és a pénzügyminiszter reakciója 3

Az IMF előrejelzése szerint az Egyesült Királyság gazdasága zsugorodni fog idén, bár ez a mostani előrejelzéls még így is javulást jelent a legutóbbi előrejelzéséhez képest. Az IMF már korábban előre jelezte, hogy az Egyesült Királyság gazdasága az idén visszaesést fog tapasztalni, és a világ hét legnagyobb úgynevezett „fejlett” gazdaságát tömörítő, a globális kereskedelmet és a nemzetközi pénzügyi rendszert uraló G7-csoport utolsó helyére kerül. Az Egyesült Királyság 2022-ben a világjárványból való kilábalás idején a csoport élén végzett.

Most az IMF arra számít, hogy az Egyesült Királyság gazdasága 2023-ban 0,3%-kal zsugorodik, majd azt követően jövőre 1%-kal nő. Bár az előrejelzések szerint az Egyesült Királyságé lesz a legrosszabb gazdasági teljesítmény ebben az évben, az IMF legfrissebb előrejelzése valamivel jobb, mint az előző, januári 0,6%-os zsugorodásra vonatkozó várakozása.

Az IMF kutatói korábban Nagy-Britanniában a magas gázárakat, az emelkedő kamatokat és a lassú kereskedelmi teljesítményt jelölték meg a gyenge gazdasági teljesítmény okaként. Az előrejelzések azért készülnek, hogy útmutatást adjanak arról, hogy mi várható a jövőben, de nem mindig igazak.

Jeremy Hunt pénzügyminiszter az IMF legfrissebb előrejelzéseire reagálva a következőket mondta: „Az IMF növekedési előrejelzéseink nagyobb mértékben javultak, mint bármely más G7-országé. Az IMF most azt mondja, hogy jó úton haladunk a gazdasági növekedés felé. Ha ragaszkodunk a tervhez, hogy az idén felére csökkentjük az inflációt, az enyhíteni fogja a mindenkire nehezedő nyomást.”

Az Egyesült Királyság lesz az egyik legrosszabbul teljesítő gazdaság idén – az IMF figyelmeztetése és a pénzügyminiszter reakciója 4

Rachel Reeves, a Munkáspárt árnyékkancellárja azonban azt mondta, hogy a becslések azt mutatják, hogy “mekkora lemaradásban vagyunk továbbra is a globális színtéren”. “Ez nem csak azért számít, mert a toryok kormányzása alatti 13 év alacsony növekedése gyengíti a gazdaságunkat, hanem azért is, mert a családok rosszabb helyzetben vannak, és az életszínvonal a valaha volt leggyorsabb ütemben csökken.”

Számos előrejelző szerint csökken az esélye annak, hogy idén recesszió alakul ki az Egyesült Királyságban. A független Office for Budget Responsibility arra számít, hogy idén a gazdaság 0,2%-kal zsugorodik, de elkerüli a recessziót. Andrew Bailey, a Bank of England vezére a közelmúltban azt is kijelentette, hogy “sokkal bizakodóbb” a gazdasággal kapcsolatban, és az már nem halad a recesszió felé.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után