Káosz tört ki a Máltáról Stanstedre tartó egyik Ryanair járaton, és az utasok voltak kénytelenek beavatkozni és szétválasztani két férfit, akik vadállatok módjára estek egymásnak egy jelentéktelennek tűnő dolog miatt.

Verekedés tört ki a Ryanair London Stanstedre tartó járatán: káosz egy ablak mellé szóló jegy miatt

A Ryanair két utasa azon veszett össze és ugrott egymásnak, hogy kinek hova szól a jegye, miután az egyik nem engedte elhaladni a másikat a folyosón. Egy szemtanú így nyilatkozott a történteket követően: „A brit férfi nem engedte át az amerikai férfit az ablakon lévő üléséhez, majd néhány szót váltottak ami pillanatok alatt anyázásba ment át, és aztán azonnal egymásnak is estek.”

play-sharp-fill
További információért kattints ide

„A járat emiatt két órát késett… Mondani sem kell, hogy mindenki elég morcos volt.”

Verekedés tört ki a Ryanair London Stanstedre tartó járatán: káosz egy ablak mellé szóló jegy miatt

Látható a videón, ahogy a a két férfi egymásnak ront, miközben a döbbent utasok csak ledermedve nézik, mi történik majd kicsivel később többen is megindulnak feléjük, hogy megpróbálják szétválasztani a dulakodó feleket.

A háttérben egy pillanatra még azt is lehet hallani, ahogy az egyik utas ráébred, hogy ennek a balhénak következményei lesznek, és ahogy belenyilall a felismerés csalódottan csak annyit mond: „Soha nem érünk haza.”

Verekedés tört ki a Ryanair London Stanstedre tartó járatán: káosz egy ablak mellé szóló jegy miatt

A repülőgép személyzetének tagjai is kénytelenek voltak odasietni és segíteni szétválasztani a két utast, hogy megfékezzék az utastérben kibontakozó káoszt.

A Ryanair közleményében az állt, hogy „a Máltáról Stanstedbe tartó járaton (július 3.) két utas összetűzésbe került a felszállás előtti percekben. A légiutas-kísérők és néhány utas sikeresen megoldotta a helyzetet, mielőtt a repülőgép biztonságosan elindult volna a Stansted repülőtér irányába egy kisebb késést követően.”

Múlt hónapban egy részeg apuka még a fedélzetre érkező fegyveres rendőrökkel is leállt verekedni, akik végül sikeresen lerángatták őt a Ryanair gépéről de még így is egy laza hétórás késés lett a végeredménye.   Forrás