Az utóbbi 2-3 évben nagyon megugrottak az árak a brit fővárosban, főleg ami a lakhatást illeti, de ez kihat a teljes megélhetésünkre. Összeszedtük a leghasznosabb praktikákat, amivel nagyon jól lehet spórolni Angliában, de ezen belül is a legnagyobb életminőségbeli javulást Londonban tudjuk elérni velük.

generic-money-wallet

Lakhatás, albérlet

Nem egyszerű a dolog, ugyanis Londonban mostanra egy single szoba minimum £450-£500 havonta, míg egy dupla szoba ára £600-£900. Fontos, hogy alapos kutatómunkát végezzünk a költözés, vagy kiköltözés előtt. Ezt az olyan oldalakon tehetjük meg, mint a Rightmove, a Zoopla, vagy a Spareroom és az Easyroommate, ha inkább szobatársat keresünk. Érdemes megnézni, hogy melyek az olcsóbb városrészek, és ott keresgélni. Illetve célszerű előre meghatározni, mennyi a maximum amit hajlandók vagyunk fizetni érte. Két fontos jó tanács: mindig próbálj meg alkudni az árból, és ha van rá mód beszélj a ház, vagy lakás tényleges tulajdonosával, sokszor nagyon segítőkészek (sokkal inkább, mint az ügynökség emberei).

Ha ingyen akarsz lakni, Londonban erre is van lehetőség, általában valamilyen munkáért, szolgáltatásért cserébe. Ilyen opciókat itt találtok.

Érdemes tudni azt is, hogy a metrómegállók közvetlen közelében jóval drágábbak a kiadó szobák, lakások, ezért érdemes overground, vagy buszmegálló mellé költözni, ha spórolni akarsz, de jó közlekedésre vágysz. Tudjatok róla, hogy nehogy lenyúlják a kauciótokat, hogy azt a landlordnak be kell regisztrálnia egy kaució védelmi programba, amit utána igazolnia is kell.

Nemzetközi utalás

Sokan vannak, akik otthonról költöznek ki és onnan utalják a pénzt, vagy otthon vannak adósságaik, kötelezettségeik. Sokan fizetnek hitelt, vagy támogatják otthoni családtagjaikat. Aki rendszeresen utal, az évi több száz fontot is megspórolhat, ha a Transferwise szolgáltatásán keresztül utal a legolcsóbban, leggyorsabban és rejtett költségek nélkül.

Olcsó közlekedés Londonban

Hát, semmiképp nem a taxi az a jármű, ami itt olcsó, de, ha már taxi kell, akkor a legjobb árban jelenleg az uber, ami egy új szolgáltatás és az összes taxis sztrájkol miattuk mert annyira olcsók hozzájuk képest, hogy felkopik az álluk.

A metró a leggyorsabb és árban is vállalható, csak arra érdemes odafigyelni, hogy ha rendszeresen utazol, munka vagy egyebek miatt, akkor ne naponta töltögesd az oyster kártyádat, hanem vegyél heti, vagy havi bérletet, amivel 5-10%-ot is megspórolhatsz. Aki inkább kicsit lassabban érne célba, az a buszokkal sokat takaríthat meg. Ha csak busszal közlekedünk, egy hónap alatt, bérlettel, kb 60-100 fonttal több marad a zsebünkben, mintha metróra is jó a bérletünk.

Ne hagyjuk ki a biciklizést sem mint opciót. Sokan közlekednek vele mert gyors, nem kell rá várni, és bárhova elvisz átszállás nélkül. Ebay-en vagy Gumtree-n simán lehet 30-80 fontért venni olyan biciklit, ami jó állapotban van és a célnak már megfelel. A másik verzió a bérelhető Santander bike-ok, amiket 2 fontért tudunk bérelni az egész belvárosban számtalan helyen. Fél óra használat fölött további 1 fontba kerül, erre figyeljünk.

Olcsó élelmiszer

Egy személy kb 150 fontot, de egy család akár 3-400 fontot is elkölt élelmiszerre havi szinten Angliában. A leghatékonyabb módja, hogy spóroljunk, úgy, hogy mellette azért nem „szemetet” eszünk, ha rendszeresen főzünk otthon, és nem kész kaját vásárolunk, és a Waitrose, Morrisons, Sainsbury’s helyett az Aldi vagy a Lidl élelmiszerlánc üzleteiben vesszük meg az ennivalót. Az olcsó termékek ugyanolyan minőségűek az összes üzletben, csak a csomagolásuk más, ez ne tévesszen meg senkit. Jelenleg a legolcsóbb londoni áruház ez a hely, ahol rengeteg dolgot árulnak 20-30p-ért.

Néhány extra okosság ha a boltban vagy:

  • Hasonlítsd össze az árakat
  • NE menj vásárolni üres hassal, mert mindent meg fogsz venni amit megkívánsz
  • Vigyázz a „csapdákra”… édességes sor, édességes sor, ja és az édességes sor (ahol a sósságok is ott vannak ám)
  • Minden áruházban van egy sarok, ahová a hamarosan lejáró áru kerül, itt sokszor negyed áron juthatsz hozzá dolgokhoz, ha jókor mész

Olcsó éttermi lehetőségek

Azoknak, akik nem tudnak élni anélkül, hogy rendszeresen eljárjanak enni valahová, a következő tippeket ajánljuk a figyelmükbe:

  • Kedvezményes kártyák: a kóstoló kártyákkal (tasting card) akár 50% kedvezményt is kaphatnunk, vagy két ételt kaphatunk egy áráért London több éttermében.
  • Online rendelés: Csak jól járhatunk, ha online rendeljük az ételünket. Így nem kell fizetünk a felszolgálásért. Olyan oldalak segítségével, mint a Toptable, pontokat gyűjthetünk, ha rajtuk keresztül rendelünk ételt. Ha elég pontot gyűjtöttünk össze, ingyen kaját kaphatunk az általunk kiválasztott étteremben. Sőt mi több, ez az oldal azokat az éttermeket is hirdeti, amelyeknek éppen 50% kedvezménnyel kaphatóak a set menüik.
  • Kupon oldalak: A Groupon, Livingsocial, Lastimute és a co.uk oldalakon nagyon jó árú kedvezményekhez juthatunk. Csak rá kell klikkelnünk valamelyik oldalra, keressük meg az éttermet, amit szeretnénk és vegyük meg olcsón a kuponokat.
  • Csekkoljuk le az étterem saját honlapját: Ha nem találtuk a keresett éttermet egyik oldalon sem, érdemes megnézni annak a saját honlapját. Ugyanis előfordul, hogy olykor ajánlanak kuponokat, amelyeket ha kinyomtatunk és felmutatunk az étteremben, kaphatunk egy kis extra bónuszt.
  • Együnk ingyen „rejtélyes vásárlóként”: Ha beregisztrálunk a Mystery Dining Company-hez, lehetőségünk nyílik arra, hogy ingyen együnk éttermekben. Ez arról szól, hogy az étterem értékeléséért ingyen reggelizhetünk, ebédelhetünk, vagy vacsorázhatunk a kiválasztott helyen. Az étkezésünket ki kell fizetnünk, de ha elvisszük a blokkot a társasághoz, visszakapjuk a pénzünket, sőt, olykor még némi extrát is. Ugyan ez a történet akkor, ha élelmiszeráruházakban vásárolunk.

Olcsó szórakozási lehetőségek

Ha unatkozunk, nincsenek a közelben a barátaink, vagy ellenkezőleg, szeretnénk kimozdulni együtt, léteznek olcsó lehetőségek még Londonban is:

Parkok

  • Séták London parkjaiban: A fővárosnak számos gyönyörű parkja van, gazdag állatvilággal. Órákat el lehet tölteni ott bóklászva, vagy csak egy padon ülve miközben mondjuk, olvasunk, vagy a tájat csodáljuk.
  • A Londoni Állatkert: Ha szeretjük az állatokat, nem kell egy vagyont költenünk a fővárosi állatkertben. Ugyanis, vannak más helyek, ahol ingyen megcsodálhatjuk az állatokat (Surrey Docks Farm, Battersea Park Children’s Zoo, Kensington Roof Gardens, Clissold Park, Lady Dinah’s Cat Emporium, Holland Park, St. James’Park, Richmond Park stb ).

Filmvetítések

  • Ingyenes filmvetítések, olcsó mozik: Azok, akik szeretik a filmeket, ingyenes vetítéseket tartanak a főváros több pontján, ill. vannak mozik, ahol jó áron, akár 2.50-5 fontért is tudunk filmet nézni. A Prince Charles Moziban, egy 10 fontos éves bérlet kiváltása ellenében, az összes filmjeit megnézhetjük 4-6 fontért. Más helyek, mint például a Coronet Cinema, a Barbican és a Richmix a Tower Hamleten, óriási választékú filmeket ajánlanak bizonyos napokon, mindössze 4-7 fontért!
  • Tagsági kártyák: Vannak olyan mozik, mint például a Cinewolrd, amelyek tagsági kártyákat ajánlanak a filmrajongók számára. Ebben a moziban, például 16.40 fontért kiválthatunk egy 1 hónapra szóló tagsági kártyát, amely használatával annyi filmet nézhetünk meg, ahányat csak akarunk. Ha egy barátunk a mi ajánlásunkra veszi meg a kártyát, akkor egy havi ingyenes filmnézési lehetőséget is kapunk!
  • Ingyenes filmfesztiválok: Szerencsére, rengeteg ingyenes film fesztivál van Londonban minden évben. A More London Free Festival minden évben ingyenes szabadtéri filmbemutatókat tart a Scoopban More Londonban. Azonban, ha van egy film, amit meg akarunk nézni, jobb, ha jóval a vetítés előtt megyünk, ugyanis, a szabad ülőhelyek nagyon gyorsan elfogynak.

Színházak

  • Olcsó színházi belépők: A színház szerelmesei számára bizonyos színházak nagyon olcsó lehetőségeket ajánlanak. A 16-25 éves korosztály kedvezményesen, akár 10-12 fontért juthat hozzá jegyekhez a The Young Vic-ebn, English National Operaban, a Donmar Warehouse-ban és a National Theatre-ben. A Globe Színház minden korosztály számára csupán 5 fontért árul jegyeket. A Hampstead, Arcola és Soho színházak szintén nagyon jó áron ajánlanak előadásokat és koncerteket az érdeklődők számára.
  • Ha több jegyet veszünk egyszerre, akár 50%-os kedvezményt is kaphatunk.
  • Színházi tagság esetén nagyon jó ajánlatokat kaphatunk attól a színháztól, ahol tagsági kártyát vásárolunk.

Zenei fesztiválok

  • Ingyenes zenei fesztiválok: Ha ingyen szeretnénk ilyen rendezvényeken részt venni, nem kell mást tennünk, mint beregisztrálni a Festival Volunteer-hez, a Festaff-hoz, vagy a Hotbox Events-hez, vagy olyan jótékonysági szervezetekhez, mint az Oxfam, és várni, amíg szükség lesz ránk. Ugyanis jótékonysági koncerteken, általában szükség van önkéntes munkára, mint szemétszedő, vagy bárpultos. Némi apró munka ellenében ingyen élvezhetjük az együttesek fellépését (már ha munka közben tudunk erre figyelni…)

Egészséges életmód olcsón

Az edzőtermi tagság eléggé borsos, és legyünk őszinték, a havi 40-50 fontos bérleti díj csak akkor éri meg, ha legalább hetente 3-4 alkalommal járunk. A legolcsóbb edzőterem Londonban, amit érdemes lecsekkolnunk, ha eddig még nem tettük meg, az a The Gym, ahol egy 20 fontos regisztrációs díj ellenében havi pár fontért bármikor és bármennyit edzhetünk. Nincs éves szerződés és kiléphetünk, amikor csak szeretnénk. De hogyan edzhetünk még ennél is olcsóbban?

  • Ingyenes edzőterem próbák: Manapság sok edzőterem ajánl ingyenes napot.
  • Futás: Akik túl elfoglaltak, vagy éppen nem szeretik azt, ha izzadó emberekkel vannak körülvéve, egy futás a parkban, vagy biciklizés teljesen ingyenes, és segít formában maradni.
  • Felhagyás a dohányzással és az ivással: Akár évi 2000 fontot (!) is megspórolhatunk, ha felhagyunk ezekkel a káros szenvedélyekkel. Nem csak sokat spórolhatunk ezzel, de még az egészségünknek is jót tesz.
  • Ingyenes sport tevékenységek: Sok olyan társaság van, amelyek ingyenes sporttevékenységet, fitness programokat, táncórákat, parkban lévő edzőtermi géphasználati élményt ajánlanak a szabadban (The Great Outdoors Gym Company, Our Parks, Tennis for Free, Nike Training Club).

Vannak olcsó lehetőségek Londonban, csak nyitott szemmel kell járnunk és kihasználnunk őket. Reméljük, tudtunk hasznos tippeket adni nektek.   Forrás