A tervezett megállapodásról hétfőn már hivatalosan is bejelentést tettek Bécsben: Németország, Dánia, Ausztria, Görögország és Hollandia Ruandával közösen hozna létre migrációs visszatérési központot Afrikában. Az elképzelés lényege, hogy azoknak a menedékkérőknek egy részét, akiknek már nincs joguk az Európai Unióban maradni, ne közvetlenül a származási országukba, hanem egy EU-n kívüli központba szállítsák. A kezdeményezés komoly emberi jogi vitákat válthat ki, miközben a részt vevő kormányok szerint az új rendszer az illegális migráció visszaszorítását és a kitoloncolások felgyorsítását szolgálhatja.

Öt uniós ország Ruandába küldené a kitoloncolásra váró migránsokat – 2027-ben indulhat az új rendszer
A hétfői bécsi bejelentés értelmében az öt ország konkrét tárgyalásokat kezd Ruandával egy úgynevezett „visszatérési központ” létrehozásáról. Ez lenne az első ilyen létesítmény az Európai Unión kívül, amelyet uniós tagállamok közösen működtetnének. A holland kormány tájékoztatása szerint a központ kezdetben nyitott, ideiglenes szállásként működne, az első tényleges átszállításokra pedig 2027-ben kerülhetne sor.
A terv egy szélesebb európai migrációs szigorítás része. Az uniós szabályozás közelmúltbeli változásai már lehetővé teszik, hogy a tagállamok bizonyos feltételek mellett az EU területén kívül is létrehozzanak visszatérési központokat olyan emberek számára, akiknek nincs joguk az unióban maradni. A mostani kezdeményezés azt mutatja, hogy egyes európai kormányok készek új, az eddigieknél szigorúbb megoldásokat keresni a sikertelen menedékkérelmek és a végre nem hajtott kitoloncolások kezelésére.
Kik kerülhetnek a ruandai központba?
A holland kormány hétfőn közzétett tájékoztatása szerint a program nem vonatkozna mindenkire, aki menedékkérelmet nyújtott be az Európai Unióban. Az érintettek olyan személyek lennének, akiknek már nincs joguk az unió területén tartózkodni, és akikkel szemben végrehajtható kitoloncolási határozat született. A kísérleti szakaszban a részt vevő országok kizárólag egyedülálló felnőtt férfiakat küldenének Ruandába, a kísérő nélküli kiskorúakat pedig kizárnák a programból.
A központ tehát nem hagyományos börtönként vagy zárt menekülttáborként működne a tervek szerint. A Ruandába szállított emberek egy nyitott, ideiglenes létesítményben kapnának elhelyezést, és a holland kormány szerint lehetőségük lenne arra, hogy idővel beilleszkedjenek a ruandai társadalomba. Ehhez tartózkodási jogot, valamint hozzáférést biztosítanának az oktatáshoz, a munkaerőpiachoz, az egészségügyi ellátáshoz és a jogrendszerhez.
A résztvevők emellett önként visszatérhetnének a származási országukba, vagy olyan másik államba is távozhatnának, ahol jogszerűen tartózkodhatnak. A részletes működési szabályokat azonban még ki kell dolgozni, és az sem teljesen tisztázott, hogy mennyi ideig kellene a központban maradniuk azoknak, akiket oda szállítanak.
A program első szakasza viszonylag kis létszámú kísérlet lenne. A korábbi diplomáciai értesülések körülbelül száz férőhelyes központtal számoltak, és felmerült, hogy az öt ország egyenként nagyjából húsz embert küldene Ruandába. A hétfői hivatalos bejelentés ugyanakkor még nem rögzített végleges létszámot, így a százfős kapacitás egyelőre a tervezés korábbi szakaszából származó becslésnek tekinthető.
Nem ugyanaz, mint a brit Ruanda-terv
A mostani kezdeményezés sokaknak ismerős lehet az Egyesült Királyság korábbi Ruanda-megállapodása miatt, a két konstrukció között azonban lényeges különbség van. A brit konzervatív kormány azt tervezte, hogy bizonyos menedékkérőket Ruandába küld, ahol az ottani hatóságok bírálták volna el a menedékkérelmüket. A mostani uniós elképzelés ezzel szemben azokra irányul, akik már kimerítették a jogorvoslati lehetőségeiket, és jogerősen vagy végrehajtható döntés alapján nem maradhatnak az EU-ban.
A brit tervet komoly jogi akadályok hátráltatták. Az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága 2023-ban jogellenesnek ítélte a konstrukciót, mivel fennállt annak veszélye, hogy a Ruandába küldött embereket később olyan országokba toloncolják vissza, ahol üldöztetés vagy más súlyos veszély fenyegetheti őket. A program végül soha nem indult el, a 2024-ben hivatalba lépő munkáspárti kormány pedig megszüntette azt.
Az uniós országok most azzal érvelnek, hogy az új rendszer más jogi alapokon működik, és az érintettek jogainak védelme mellett valósulna meg. Azt azonban a gyakorlatban kell majd bizonyítani, hogy a Ruandába történő átszállítás minden egyes esetben megfelel az európai és a nemzetközi jog előírásainak.
Emberi jogi aggályok és komoly kérdések Ruandával kapcsolatban
A tervet már a bejelentés előtt is éles kritikák érték. A Human Rights Watch afrikai ügyekkel foglalkozó vezető kutatója, Clementine de Montjoye szerint Ruanda kiválasztása különösen aggasztó, mivel az országban dokumentáltan előfordul az ellenzéki hangok elnyomása, az önkényes fogva tartás és a fogvatartottakkal szembeni bántalmazás. A szervezet emellett Ruanda szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságban játszott szerepét és a fegyveres csoportok támogatásával kapcsolatos vádakat is felidézte.
A jogvédők szerint az európai országok nem háríthatják át egyszerűen a felelősséget egy másik államra azzal, hogy a kitoloncolásra váró embereket oda szállítják. Attól tartanak, hogy az érintettek olyan országban találhatják magukat, amelyhez semmilyen személyes vagy családi kapcsolat nem fűzi őket, és ahol a jogaik védelme sem feltétlenül garantált. A Human Rights Watch álláspontja szerint egy ilyen program nemcsak az érintetteknek okozhat súlyos károkat, hanem politikai és pénzügyi támogatást is jelenthet egy olyan kormánynak, amelyet emberi jogi visszaélésekkel vádolnak.
A részt vevő országok ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy a központ az európai és a nemzetközi jog betartásával működne. A tervek szerint nemzetközi szervezetek is szerepet kaphatnak a programban: a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) közölte, hogy több uniós országgal is egyeztet a visszatérési központokkal kapcsolatos tervekről, és tapasztalatával segítséget nyújthat a migránsok támogatásában. A holland kormány az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával és más nemzetközi szervezetekkel való együttműködés lehetőségét is említette.
A költségeket az öt európai ország viselné, beleértve a kitoloncolások és a ruandai elhelyezés finanszírozását. A végleges összegek, a központ pontos működési feltételei és az egyes országok hozzájárulásának részletei azonban még nem ismertek. A következő hónapok tárgyalásai dönthetik el, hogy a most bejelentett politikai kezdeményezésből valóban működő rendszer lesz-e, és hogy az képes lesz-e megfelelni a jogi követelményeknek. Forrás





