20-as éveiben járó nőt lőttek le a nyílt utcán Londonban 1

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz az elkövető után, miután egy fiatal nőt lelőttek Peckham területén, London déli felén.

20-as éveiben járó nőt lőttek le a nyílt utcán Londonban 3

Május 23-án, vasárnap hajnali hajnali 3 óra előtt nem sokkal riasztották a rendőrséget, miután egy pisztolylövés dördült el a Consort Road-on. A londoni rendőrség és a helyi mentőszolgálat egyaránt perceken belül a helyszínre érkezett, miután riasztották őket, ahol egy nőt találtak egy lőtt sebbel.

Természetesen a mentők azonnal a legközelebbi kórházba szállították, és a lány jelenleg is ott van, azonban a rendőrség jelentése szerint az állapota válságos, a sérülése ugyanis életveszélyes.

A rendőrség kikérdezi az összes környékbeli lakost, hátha láttak, vagy hallottak valamit, ami segíthet a támadó elfogásában. A környező utcákat ideiglenesen lezárták, amíg a helyszínelés folyik. A nyomozást a Met speciális bűnügyi parancsnokságának (Trident) nyomozói vezetik. Az ügyben letartóztatás egyelőre nem történt, a tettes egyelőre szabadlábon van.

„Mindannyian abban reménykedünk, hogy ennek a fiatal nőnek az állapota hamarosan javulni fog. A nyomozás a kezdeti szakaszában van, és a támadás körülményeinek mielőbbi feltárása érdekében sürgős vizsgálatok folynak. Felkérem a Consort Roadon és a környező utcákon lakókat, hogy ellenőrizzék a biztonsági kameráik felvételeit bármilyen gyanús tevékenységgel kapcsolatban, amely kapcsolódhat ehhez a nyomozáshoz.” –  mondta Jimi Tele nyomozó főfelügyelő.

Bárkit, akinek bármiféle hasznos infója van az eseményről, amit megosztana, kérjük, hívja a rendőrséget a 101-es telefonszámon. Ha névtelenül szeretne valaki bejelentést tenni, forduljon a Crimestoppershez a 0800 555 111 telefonszámon.         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után