III. Károly király megkoronázásának dátuma egyre jobban közeledik, ha egészen pontosak akarunk lenni a nagy nap 2023. május 6-án lesz, ezt mindenkinek érdemes bevésni, de van itt még más is, amit jobb ha fejben tartunk.
Az ünnepség terveit most mutatják majd be a napokban, már csak néhány hét van ugyanis hátra az eseményig, és az ünnepséget olyanra tervezik, amely „az uralkodó szerepét tükrözi a jelenben és a jövő felé tekint, miközben a régi hagyományokra is figyelmet fordítanak majd”.
A koronázás az első ilyen szertartás lesz 1953 óta, amikor Károly édesanyját, II. Erzsébet királynőt megkoronázták – és ennek örömére több napos ünnepségre is számíthatunk. A kiemelt események közé tartozik a „nagy ebéd”, utcai partikat is tartanak majd szerte az Egyesült Királyságban, valamint a május 7-i koronázási koncert.
De kapunk-e plusz ünnepnapot a koronáz alkalmából – és ha igen, mikor lesz esedékes?
A jó hír az, hogy igen, lesz mindenki számára egy extra munkaszüneti nap a koronázás alkalmából. Ez a szokásos májusi munkaszüneti napon felül jár majd, amely idén május 1-re esik, vagyis két hosszú hétvégét kapunk egymás után. A kormány novemberben erősítette meg a hírt, hogy az extra szabadnap május 8-ára, hétfőre esik majd, vagyis két nappal a koronázás után lesz.
Rishi Sunak miniszterelnök akkor azt mondta, hogy a kivételes ünnepnap alkalmat teremt a családok és közösségek összejövetelére, hogy együtt ünnepeljenek, és ezt egy „különleges pillanatnak” nevezte az egész ország számára.
„E történelmi esemény elismeréseként örömmel jelenthetem be, hogy jövőre újabb munkaszüneti napot hirdetek az Egyesült Királyság egészére” – mondta akkor Mr. Sunak. „Az emberek így összegyűlhetnek, hogy megünnepeljék és tisztelegjenek III. Károly király előtt azzal, hogy részt vesznek a tiszteletére rendezett helyi és országos rendezvényeken országszerte.”
Mint minden munkaszüneti napon, sok vállalkozás valószínűleg aznap zárva tart majd. Ez azonban a munkaadók egyéni döntésétől függ, hogy ki dolgozik majd és ki nem – mivel sok olyan hely van, például üzletek, amik nyitva tartanak munkaszüneti napokon is.
Míg a legtöbb üzlet bezárt a királynő szeptemberi temetésére, a legtöbben még nem hozták nyilvánosságra május 8-i tervüket. Előfordulhat, hogy egyesek megváltoztatják nyitvatartási idejüket, míg mások úgy döntenek, hogy teljesen bezárnak arra a napra. Érdeklődjön mindenki a munkáltatójánál, ha nem biztos abban, hogy cégének milyen tervei vannak aznapra. Forrás